Ülésezett a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség

DIGITAL CAMERA

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetség elnöksége a munkatervnek megfelelően tartotta soron következő elnökségi ülését november 12-én a szövetség irodahelyiségében.

Batiz István megyei elnök által vezetett elnökségi ülésén, az OPSZ elnökségi ülésén elhangzottakról hangzott el tájékoztató, ezután a közterületi polgárőr szolgálat tapasztalatairól, a 300 X 100 Biztonsági program helyzetéről, a „Nagyvárosi Bünmegelőzési” program eredményeinek értékeléséről, valamint egyebek napirendi pontban az aktuális kérdésekről tárgyaltak.

Batiz István elnök elmondta, hogy az OPSZ elnökségi ülésén az igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára tartott előadást „a polgárőrség lehetőségei az emberkereskedelem elleni küzdelemben” címmel. Az előadás tanúságos volt. Elhangzott még, hogy polgárőrök leginkább a helyismeretükkel illetve az információk átadásával tudják segíteni a hatóságok munkáját. Szó volt még az I. féléves költségvetési beszámolóról, a BM Ellenőrzési főosztály által 2017 – ben tartott pénzügy ellenőrzés tapasztalatairól és a polgárőrség etikai helyzetéről.

A Polgárőrség általános etikai helyzete rendben van. A polgárőrök illetve polgárőr vezetők döntő többsége becsületes és rendesen végzik munkájukat, tette hozzá az elnök.

Pőcze Levente elnökhelyettes, a 300 X 100 biztonsági programban levő egyesületek tevékenységének értékeléséről adott tájékoztatót. Véleménye szerint a programban résztvevő egyesületek a vállalásaiknak eleget tettek. Elmondta még, hogy a program  december 31- ig tart, az előzetes tájékoztató szerint. Kérte az elnök urat, hogy kezdeményezze az OPSZ elnökségénél, hogy a programot lehetőség szerint hosszabbítsák meg.

Szemesi Szilveszter titkár és Szula Ferenc elnökségi tag elmondta, hogy az általános célkitűzések mellett a területeken élő polgárőrök fokozottabb bevonása a közterületek rendjének a megtartásában, kiemelt figyelemmel a bűnmegelőzési, vagyonvédelmi, ifjúságvédelmi, és baleset megelőzési feladatokra. A közterületi szolgálat ellátások növelése érdekében az érintett polgárőr egyesületek a rendőrséggel közösen prioritásnak tekintik a Megyei Jogú Városok közbiztonságának, közrendjének, és közlekedésbiztonságának javítását, a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését. A programhoz a Szegeden lévő 10 egyesület közül az Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület, Kiskundorozsmai Önvédelmi Csoport Polgárőr Egyesület, Szeged-Belvárosi Polgárőr Egyesület, Tápéi Polgárőr Egyesület, valamint Hódmezővásárhelyen az ottani polgárőr egyesület vállalta fel a tevékenységi köröket. Az érintett egyesületek részére a központi támogatásból a működési költségeit fedezetére 150.000,- ft plusz támogatás lett biztosítva.

Összességében elmondható, hogy Csongrád megyében a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program gyakorlati végrehajtása színvonalasan került végrehajtásra. Ebből adódóan a polgárőrség lakossági megítélése is nagyságrendekkel változott, tette hozzá a titkár.

Az elnökségi ülés résztvevői meghatározták az adventi és karácsonyi időszak bűn- és baleset-megelőzési feladatait is.

Egyebek napirendi pont következett, ahol a szövetség elnöke tájékoztatta az elnökséget, hogy a jövő évi megyei polgárőrnappal kapcsolatosan tárgyalást kezdeményezett az Árpádhalmi önkormányzat, amelyen november 21-én vesznek részt.

Ezután elfogadták a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség Gépjármű üzemeltetési szabályzatát, amely az OPSZ szabályzatával is egyező.

DIGITAL CAMERA

Végül Pőcze Levente elnökhelyettest köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából a jelen levők.

Forrás és kép: Magyari Béla