Téli szezon előtti megbeszélés a Siófoki Rendőrkapitányságon

2017. november 22.-én, Kasznár Gyula r. alezredes meghívására, a Siófoki Rendőrkapitányság épületében tartottak megbeszélést a téli szezonra felkészülve a Siófoki Rendőrkapitányság, a SMRFK Bűnmegelőzési Osztálya, Siófok Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület, a Siófoki Üdülőtulajdonosok Egyesülete és a Balatoni Vízi rendészeti Rendőrkapitányság képviselői.

A kapitányságvezető köszöntő szavait követően, ismertette a nyári idegenforgalmi szezon tapasztalatait. Csökkent a bűncselekmények száma, a strandi lopások száma is visszaesett, a buli negyednél már a beléptetéskor meglettek állítva azok a személyek, akik ott nem voltak kívánatosak. Majd beszámolt a közelmúltban Balatonszárszón elfogott nyaraló betöréssorozat elkövetőjének elfogásáról, aki közel 60 betörést ismert el idáig.

Ezt követően vázolta a téli szezonban a rendőrség által bevezetendő bűnmegelőzési terveket, azokat az intézkedéseket, amelyeket a rendőrség alkalmazni fog  a téli szezonban. Kiemelte a polgárőrség eddigi tevékenységét, köszönte a nyári szezonban végzett munkát és kérte, hogy a csendesebb téli időszakban is legyenek aktívak a polgárőrök. Elmondta, hogy számít rájuk a téli szezonban is, több közös szolgálattal, akciókkal, a bevásárló hétvégék kiemelt ellenőrzésével. Felhívta a figyelmet az idős, egyedül lakó, kiemelten a nyaralóövezetekben élő személyekre, azokkal való kapcsolattartásra illetve a hajléktalanokra.

Gazdag Ferenc a SKPE elnöke, megköszönte a dicsérő szavakat és elmondta, hogy az egyesület ahogy eddig is tette, ezután is a rendőrség rendelkezésére fog állni, minden téren. Mindent megfognak tenni a közös szolgálatok illetve az önálló szolgálatok ellátása során, hogy kevesebb legyen a nyaraló feltörés, illetve fokozottan figyelnek a nyaralóövezetekben lakó idős személyekre illetve a hajléktalanokra! Kérte, hogy az akciók, fokozott ellenőrzésekor időben jelezzék az igényt, és arra is ígéretet tett, hogyha szükséges, akkor „mélyebben” lévő egyesületektől is érkezhet erősítés!

Gyárfás László a SÜDE elnöke, köszönte a meghívást, először kapott erre lehetőséget, hogy képviselje a nagyszámú nyaraló tulajdonost ilyen jellegű megbeszélésen. Örül neki, hogy a rendőrség különféle intézkedésekkel vág neki a kiürült és ritkán lakott nyaralóövezetben a közrend fenntartásához. Azt is elmondta, hogy lehetőségeikhez mérten, valamilyen módon megpróbálják segíteni a rendőrség munkáját. Örömmel vette, hogy a polgárőrség képviselője is jelen van és nekik is felajánlotta az együttműködés, mégpedig oly módon, hogy többen belépnek az egyesületbe és járőrtevékenységet látnak el a Sóstói városrészben, valamint szintén valamilyen formában támogatást adnak az egyesületnek.

Gazdag Ferenc a megkeresést örömmel vette és a kapcsolatfelvétel, valamint a további megbeszélés hamarosan meg fog kezdődni!

Kokas Sándor c. r. alezredes, a SMRFK Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója, hozzászólásában elmondta, hogy a megyei Főkapitányság is igyekszik mindenben támogatni, minden olyan kezdeményezést, mely a nyaralóövezetek, az ott élő személyek biztonság érzetét növeli. Elmondta, hogy november hónaptól kezdve a megyei RFK Bűnmegelőzési Osztálya ELBIR (Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer) levelet, híreket, felhívásokat fog megküldeni a megye polgárőr egyesületeinek, hogy ők minél több emberhez eljuttatva, az abban foglaltakra hívják fel a figyelmet a bűnmegelőzésre!

Kasznár Gyula r. alezredes úr a hozzászólások végén elmondta, hogy a közös szolgálatok, akciók, fokozott ellenőrzések megtartásakor, amikor polgárőr igény mutatkozik, időben szólnak, ha szükséges élnek a lehetőséggel a nagyobb számú polgárőrök bevonásával! Az üdülő tulajdonosok képviselőjének megköszönte a támogatás lehetőségét, mindent meg fognak tenni, mint eddig is tette a rendőrség, hogy Siófok télen is olyan biztonságos város legyen, mint más időszakban.

/Gazdag Ferenc SKPE/