Somogyi polgárőrök a gyermekek védelméért

Fotó: SONLINE-a Somogy Megyei Hírportál

Közösen a gyermekeink védelméért címmel új szakmai programot indított el az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), az átfogó család- és ifjúságvédelmi projektben a megyei szervezet is aktívan részt akar venni. Igény esetén a családsegítő vagy a védőnői szolgálat munkatársainak is segítséget nyújtanak az önkéntes bűnüldözők: Somogyban 78 településen 2470 regisztrált polgárőr dolgozik.

A Család éve 2018, s az OPSZ ehhez kapcsolódva dolgozta ki a szakmai feladatokat. A szervezet közölte: a program keretében országosan több mint  60 ezer polgárőr a jövőben aktívabban részt vesz és segítséget nyújt a rendőrség és a gyermekvédelmi szolgálatok munkájához. A polgárőrök a közterületi járőrszolgálataik alkalmával, a rendőrséggel együttműködve különös figyelmet fordítanak a fiatalok által elkövetett bűncselekmények megelőzésére valamint a sértetté válásuk megakadályozására.

–  A program célja megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a polgárőrök hozzájárulhatnak a gyermekek és a fiatalok neveléséhez, továbbá értéket adhatnak számukra – tudtuk meg. A gyermekek esetében oda kell figyelni a magatartás problémákra, a túlzott internet-használatra, az iskolai gondokra, a szenvedély és drogproblémákra. Poór Gyula, a Somogyi Megyei Polgárszövetség elnöke rámutatott: a következő időszakban még gyakrabban keresik fel az iskolákat, a bűnmegelőző tevékenységet az eddiginél is hatékonyabbá kívánják tenni. A fiatalokra leselkedő veszélyekre minél több fórumon felhívják a figyelmet, s ha a polgárőrök járőrszolgálatuk során a gyermekeket veszélyeztető problémáról értesülnek, rögtön jelzik az illetékes szervezetnek, hatóságnak.

– Igény esetén a családsegítő vagy a védőnői szolgálat munkatársainak is segítséget nyújthatnak a polgárőrök, akik kérésre a szakembereket elkísérhetik olyan családokhoz, ahol nehéz körülmények között élő gyermekekről gondoskodnak – hangsúlyozta Poór Gyula. – Szoros együttműködést alakítottunk ki az önkormányzatokkal, a gyámüggyel és a családsegítő szolgálat munkatársaival is. Azt szeretnénk, hogy minél eredményesebb legyen a gyermek- és ifjúságvédelmi program Somogyban.

Megyénkben jelenleg 78 településen működik polgárőrség, s 2470 igazolvánnyal rendelkező polgárőr látja el az önkéntes bűnüldöző szolgálatot.

Forrás, fotó: SONLINE – a Somogy Megyei Hírportál