Sikerük titka a megelőzés

Az egerfarmosi elnök évtizedek óta végzett munkáját ismerték el a kitüntetéssel. FOTÓ: SZILVÁS ISTVÁN

Nem szokványos eset, hogy a megyei rendőrfőkapitány egy szakmai tanácskozáson egy neves írót idéz. „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok-sok kötelessége” – citálta Tamási Áron szavait Czinege László r. dandártábornok. – Önöknek sok-sok kötelességük van, teljesítették azokat, eleget tettek vállalásaiknak, s áldozatos munkájukkal példát mutattak – fordult a megye csaknem háromezer polgárőrét képviselő küldöttekhez.

Balogh Tibor r. ezredes elismeri és segíti a polgárőrök tevékenységét.

Az elismerő szavak a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége évértékelő közgyűlésén hangzottak el, miután Völgyi Ferenc elnök számot adott a közösség elmúlt évi tevékenységéről. Mint elmondta, 97 településen működik polgárőr egyesület, ezekben összesen 2929-en őrzik a helybeliek nyugalmát. Rendszeres járőr- és figyelőszolgálatot látnak el, 2017-ben például 243 ezer 384 órát töltöttek a köz- és külterületek ellenőrzésével. S amiért Czinege László a rendőrök partnereinek köszönetet mondott: 2011 óta száz százalékkel emelkedett a közösen töltött szolgálati órák száma, ami tavaly meghaladta a 64 ezret. Ennek is betudható, hogy a megyében jelentősen csökkent a bűncselekmények száma.

Elhangzott továbbá, hogy a települések lakosságának szubjektív biztonságérzetét növelte a polgárőrök folyamatos jelenléte a helyi rendezvényeken, az iskolák előtt, az idősek, az egyedülállók portáinál, a határbeli termőföldek mentén. Az országos szövetség által kezdeményezett kiemelt program, a „100×100 Biztonság” indításakor tizenegy, a „250×100” akcióhoz további öt egyesület csatlakozott, a jelenleg futó „300×100” akcióban 19, a nagyvárosi bűnmegelőzési szolgálatban pedig négy egyesület vesz részt. Így huszonhárom településen nyílt lehetőség a fokozott ellenőrzésre.

Eredményes tevékenységük ellátásához nagyban hozzájárult, hogy az elmúlt időszakban a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság jóvoltából 45 új járőrautó érkezett a megyébe, tizenöt régi járművet pedig fiatalabbakra cserélhettek, s kilátásban van újabb szolgálati járművek átadása. A technikai fejlesztések tekintettében az országos sikerrel dicsekedhet a megye: itt vezették be először a központi könyvelési rendszert és az elszámolások centralizálását. Az idén pedig – szintén elsőként – az elektronikus elszámolási rendszert kívánják kiépíteni.

A jövőt illetően Völgyi Ferenc kiemelte: 2018 a gyermek-, az ifjúság- és a családvédelem jegyében telik, komoly figyelmet szentelnek a polgárőrök alap- és továbbképzésére, az ifjú polgárőrök számának növelésére, valamint az OPSZ által indított bűnmegelőző programokban vállalt feladatok teljesítésére.

Hozzászólásában az egyesületek adminisztrációs terhének csökkentésére tett lépésekért mondott köszönetet Molnár János hevesi küldött, a kerecsendi Hócza György és a kompolti egyesületet képviselő Farkas Mariann a megyei szövetség felügyelőbizottságának a munkájával foglalkozott, a szajlai Zámbó Mihály pedig a lovas polgárőrség fontosságáról beszélt. Barta Péter (Bélapátfalva) a cégautót terhelő adó eltörlését szorgalmazta, Gerczuj Zoltán (Eger) a polgárőrség járási koordinátorainak a munkáját emelte ki, míg Balog Zoltán (Adács) arról beszélt, hogy érdemes lenne foglalkozni a bűnmegelőzést segítő drónok használatával.

Dr. Barnucz Szilvia

– Az országban ez az egyik olyan megye, amelyiket az önkéntes bűnmegelőzők tevékenységéért dicséret illeti – tolmácsolta az Országos Polgárőr Szövetség értékelését dr. Barnucz Szilvia főigazgató, aki a továbbiakban elmondta: az itt működő egyesületeknek is köszönhető, hogy 2017-ben javult a polgárőrség megítélése, erősödött az egysége, s jelentősen emelkedett a szakmai színvonala.

A főigazgató a továbbiakban arról beszélt, hogy a Heves megyeiek korábban – az OPSZ egyetértésével – egyre jobban mélyülő partnerkapcsolatot alakítottak ki az erdélyi Zetelaka frissen alakult polgárőrségével. A külkapcsolatok építése a 2016-ban létrehozott Kárpát-medencei településeken létrejött polgárőr egyesületek bevonásával folytatódott. A tervek szerint június 22-én Baján rendezik meg azt a fórumot, amelyen egyebek között szakmai képzésre, tapasztalatcserére várják majd a határon túlról érkezőket. A zetelaki fiataloknak pedig tábort szerveznek.

Dr. Barnucz Szilvia végzetül arról szólt, hogy a polgárőrség – mind emberi, mind technikai szinten – nagyarányú támogatást kapott a rendőrségtől. Az együttműködés egyik fontos alapköve az, hogy a rendőrség egyenértékű partnerként kezeli a polgárőrség egyesületeit. Fontos tehát, hogy a civil önkéntes bűnmegelőzők is hasonlóan viszonyuljanak a hivatásos állomány tagjaihoz.

Elismerték az arra érdemesek munkáját

A közgyűlésen kitüntetések átadására is sor került. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke – az együttműködésben és a szakmai irányításban végzett kiemelkedő tevékenységéért – a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát adományozta Balogh Tibor r. ezredesnek, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetőjének. E kitüntetés arany fokozatát Burgermeister János, az Egerfarmos Községi Polgárőr Egyesület elnöke, az ezüstöt Dobos Zsigmond, a Tiszanánai Polgárőr Egyesület tagja kapta meg. A megyei szövetség emlékplakettjét Ködmön Zoltánné, a Bükkszenterzsébeti Polgárőr Egyesület tagja vehette át. Számos polgárőrnek emléklappal köszönték meg a déli országhatárnál teljesített szolgálatát.

Sz. I.