Rendezvényeket biztosítottak a polgárőrök Szentesen

Mozgalmasan telt a szentesi polgárőrök elmúlt hétvégéje mivel két napon keresztül több helyszínen párhuzamosan kellett rendezvénybiztosítási feladatot ellátniuk.

Igen nagy szervezettséget és odafigyelést igényelt az a munka amit a helyi polgárőrök végeztek a városukban sokadik alkalommal megrendezésre került nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna, amin a 14 év alatti korosztály vett rész 44 csapattal a Pusztai László sporttelepen szombaton egész napos elfoglaltsággal.

Másik igen elismert és szintén nemzetközivé vált esemény volt a XVI. Szentesi Lecsófesztivál, amely péntek este szalonnasütéssel indult, majd szombaton a több száz kisebb- nagyobb bogrács lecsó főzéssel folytatódott.

Az említett rendezvényeken a polgárőrök tájékoztató, útbaigazító,forgalomirányító, útlezáró, parkolóhely őrző és bűnmegelőző mozgó járőr szolgálati feladatokat láttak el közösen a rendőrséggel.

A két kiemelt rendezvény mellet még egy NB II-es labdarúgó mérkőzés lebonyolításának zavartalanságát is megoldotta a szorgos kis csapat.

A jól sikerült, színvonalas rendezvények biztosítását a felkészített csapat zökkenőmentesen végezte.

A szombati lecsófőzés közben történt egy sajnálatos súlyos baleset, egy kisgyermek az egyik bogrács mellett forrázásos égési sérülést szenvedett. A kiértesített rohammentő útvonalának szabaddá tételére a helyszínen szolgálatban lévő polgárőrök intézkedtek, ezzel elősegítve a gyors baleseti ellátást- mondta el Szabó Zoltán sajtóreferens.

Kép: Szabó Zoltán

Forrás: Magyari Béla