Október 23. – Pogácsás: a polgárőrök joggal érzik a társadalom megbecsülését

Budapest, 2018. október 17., szerda (MTI) – A polgárőrség elmúlt mintegy három évtizedes, a közbiztonság erősítése érdekében kifejtett tevékenysége nyomán a polgárőrök joggal érezhetik a társadalom megbecsülését – jelentette ki a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) október 23. alkalmából megtartott szerdai budapesti ünnepségén.

Pogácsás Tibor emlékeztetett arra: Kopácsi Sándor, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse kezdeményezte 1990 után a polgárőrségnek mint a Nemzetőrség szellemi utódjának a megalakítását.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 1956 októbere a magyar történelem különleges fordulata volt. Hősök harcoltak és hősök születtek.

Úgy vélekedett: a forradalom és szabadságharc még ma is túl közeli ahhoz, hogy mindenki objektívan értékelje a történteket. Ugyanis még ma is élnek azok, akik a barikád egyik, illetve a másik oldalán harcoltak – mondta.

Hozzátette, a nagyhatalmi egyezkedés miatt a szabadságharc leverése után Magyarországnak nem lehetett más útja, mint amit rákényszerítettek. A forradalom nélkül viszont az ország még nagyobb elnyomásban élt volna a következő évtizedekben. A változást végül 1990 hozta el, ami magában hordozta a magyar történelem minden nagy szabadságharcának az eredményét.

Pogácsás Tibor arról is szólt, hogy 1956 nemzeti tragédia is volt, hiszen sokan estek a megtorlás áldozatául, illetve százezrek hagyták el az országot.

Az államtitkár végül a Belügyminisztérium nevében köszönetet mondott a polgárőröknek a szolgálatért.

Az ünnepségen 115 elismerést adtak át, a többi között Az év polgárőr egyesülete és Az év polgárőre kitüntetéseket.