Oktatás Békés megyében

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 2017. október 13 – 14.-én kétnapos oktatást tartott Békésben. Az oktatáson részt vettek a BMPSZ tagegyesületeinek elnökei, tagjai.

A továbbképzést  Gyarmati Sándor, a BMPSZ elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a polgárőrök munkájára a stratégiai partnerek feltétlen számítanak, ám a polgárőr munkához hozzá tartozik a folyamatos képzés, tanulás, a már megszerzett tudásismeret felfrissítése is, amihez ezen továbbképzés reményei szerint nagyban hozzájárul. Külön köszöntötte Kitanics Lajos urat, az OPSZ elnöki tanácsadóját, Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző bizottság társadalmi belső ellenőrét, aki megtisztelte jelenlétével az oktatást.

Kitanics Lajos köszöntötte az oktatáson résztvevő polgárőröket, további munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánt. A rövid köszöntők után azonnal elkezdődtek az előadások.

Először Gomkötő Zoltán tü. alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa tartott izgalmas előadást a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységének aktuális kérdéseiről, feladatairól. Előadásában beszélt a Tűzvédelemről, Szabadtéri tüzekről, részletesen ismertette a Tüzek keletkezésének okait és az idetartozó jogszabályokat. Ismertette a tüzek, balesetek, rendkívüli események észlelésénél történő bejelentések fontosságát. Kiemelten kérte a jelenlévőket, hogy ezt tudatosítsák a lakosság körébe.

A első napi előadássorozatot Lipták István, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke zárta. Előadásának első részében a Békés Megyei Katasztrófa-és Polgári Védelmi Szövetség feladatairól, rendszeréről, szerepéről, valamint a Védelmi Igazgatóság és a Polgárőrség kapcsolatáról tartott ismertetőt, majd a FEB szerepét és az ellenőrzések tapasztalatait, tanulságait foglalta össze a továbbképzés hallgatóinak.

Másnap Bátkai Miklós c. r .alezredes Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója tartott előadást. Ismertette a BMRFK, immár harmadik éve kitűnően működő bűnmegelőzési programjait. Kiemelten beszélt az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekről, ismertette a megelőzés lehetőségeit. Előadásának második részében ismertette a kerékpárlopások megelőzésének fontosságát, védelem eszközeit.

Őt követte Gyulai András r. alezredes, aki a Határvédelemről és az illegális migrációról tartott előadást, majd Rendőrség és a Polgárőrség közötti munkakapcsolatról, a lakosság biztonságérzetét növelő intézkedésekről, illetve a rendőr-polgárőr közös járőrszolgálatokról tartott tájékoztatót. Részletesen ismertette a járőrszolgálatnál a biztosítási szabályokat.

Biztonság Napjainkban címmel tartott rövid, szemléltető eszközök bemutatásával tarkított előadás Tusjak Tamás a Szarvasi Polgárőrség vezetője.

Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnöke zárszavában segített összefoglalni a két napon elhangzottakat, majd megbeszélték a még nyitott kérdéseket.
A megyei polgárőr vezető hasznosnak, szükségesnek és építő jellegűnek minősítette a kétnapos képzést, mert – mint mondta – sok mindenről tudtak beszélni, sok mindent meg tudtak beszélni.