Nemzetközi légi szállítási gyakorlat lesz

2018. június 10 – június 22-ig nemzetközi légi szállítási gyakorlatra kerül sor Magyarország légterében 8 nemzet részvételével, European Tactical Airdrop Program – Training 18 (ETAP-T 18) néven.

A gyakorlat mozzanatai keretében nappali és éjszakai repüléseket, valamint teher- illetve ejtőernyős dobásokat hajtanak végre a kijelölt repülőterek és területek körzetében. A repüléseket nagyméretű szállító repülőgépek hajtják végre a megszokottnál alacsonyabb magasságokon. A feladatok végrehajtása során az ország számos területe felett feltűnhetnek, amely az átlagtól nagyobb zajhatással jár. Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megye térségét, a megyében elsődlegesen Szeged és Hódmezővásárhely területét fogja érinteni a légtérhasználat.

A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályok kereti között arra törekednek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát.

Köszönettel: Magyar Honvédség