Nagyhegyesi polgárőrök Mikulás szerepben

Immár negyedik éve minden év december 5-én este a nagyhegyesi polgárőröket kéri meg a Mikulás, hogy segítsenek neki kihordani a beteg, sérült, illetve nagycsaládban élő gyermekeknek az ajándékcsomagokat. Idén sem volt ez másként, mert a Mikulás elmondása, alapján a település határában elakadt a szánja – ugyanis nincs hó – így a helyi polgárőrök a  szolgálati terepjáró autójukkal vitték őt házról-házra.

Ahogy azt Kobialka Józseftől, az egyesület elnökétől megtudtuk, ez évben is hatvan csomagot vittek ki a gyerekeknek, akik már alig várták az érkezésünket. A nagy szakállúnak verssel, énekkel zenéléssel köszönték meg a csomagot, majd süteménnyel, meleg tejjel kínálták.

Mivel a nagyhegyesi polgárőrök működési területén az átlagosnál is több volt idén a jó gyerek, a Mikulás nem is tudott egy nap alatt mindenhova eljutni. Így aztán december 6-án, az általános iskola alsó tagozatos osztályaiban járt, másnap pedig a családsegítő ünnepségén vett részt.

Bátran kijelenthetjük, Nagyhegyesen a Mikulás idén is biztonságban volt, mert a polgárőrök személyesen vigyázták.