„Legyen a sport a szenvedélyed!” – jegyében együtt fociztak a diákok és a felnőttek

A kábítószer-megelőzési program keretében 24 órás labdarúgó tornát tartottak Bátonyterenyén.

Bátonyterenye Város Önkormányzata a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Bátonyterenyei Rendőrkapitánysággal közösen „Magad döntesz!” elnevezésű komplex kábítószer-megelőzési projektet valósít meg. A program egyik elemeként került megrendezésre a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége közreműködésével a sportrendezvény.

A bátonyterenyei Városi Sportcsarnokban 2018. november 9-én 13 órakor megkezdett 24 órán keresztül tartó mérkőzéseken több száz, a megye általános- és középiskoláiból érkező diák, valamint felnőtt labdarúgócsapatok vettek részt, köztük a rendőrség kispályás labdarúgó csapata is. A rendezvényt Dr. Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Nagy-Majdon József, Bátonyterenye város polgármestere és Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg.

A helyi önkormányzat és a rendőrség speciális programja mellé a polgárőrség valamint számos társszerv, intézmény és civil szervezet is csatlakozott.

A „Magad döntesz!” projekt célja a lakosság, kiemelten a fiatalok figyelmének felhívása, arra, hogy a szabadidő hasznos eltöltésének, legfőképpen a sportolásnak milyen nagy jelentősége van a kábítószer-megelőzésben.

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság