„Közösen gyermekeink védelméért!”- az Ifjú Gönyűiek Közössége

„Az Országos Polgárőr Szövetség, a 2018-as évben kiemelt feladatként tekint a Család, a Gyermek- és Ifjúság védelemére.

A gyermekek esetében oda kell figyelni:

  • a magatartásproblémákra
  • az eltúlzott internethasználatra
  • az iskolai problémákra
  • a szenvedély- és drogproblémákra.”

A fenti idézet az OPSZ programindító szakmai fórumáról kiadott közleményben olvasható.

A Gönyűi Polgárőr Egyesület a fentiek teljesítése érdekében egyrészt folytatja a négy éve elkezdett ifjúsági programját, másrészt – az időközben ismertté vált, gyerekeket veszélyeztető helyzetek megelőzésére – megerősíti figyelőszolgálati, megelőző tevékenységét elsősorban az iskola környékén.

A fokozott figyelőszolgálati jelenlét néhány hete kezdődött. Iskolakezdés előtt egy órával és iskola befejezés táján, 15-17 óra között jelenik meg a felnőtt polgárőr járőr – és a feltűnőbb láthatóság érdekében a járőrautó is – az iskola környékén, illetve a környező utcákban.

Mindezek mellett fiatal polgárőr társaink is bekapcsolódtak az ifjabbak „féltésébe”. Az iskolai farsang idején 3-3 ifjú polgárőr, felnőtt polgárőr vezetésével teljesített „rendezvénybiztosító” és figyelő szolgálatot az iskola épületében és környékén.

Az ifjúsági program, mely az Ifjú Gönyűiek Közössége név alatt tartja összejöveteleit, rendszeresen foglalkozik a bevezető idézetben írt, odafigyelést igénylő témákkal. 2017 őszén rendőrségi előadó foglalkozott az internethasználat és a drog veszélyeivel. A magatartásproblémákra folyamatosan figyelve közösségépítő, tudást, élményt adó programokat szervezünk, és arra neveljük a közösség tagjait, hogy akarjanak tenni a szűkebb, tágabb közösségért. 2018-ban folytatva a munkát újabb ismereteket fogunk számukra biztosítani, (terv szerint a polgárőrség eredményeinek megismertetésével, a speciális mentéssel, lövészettel). Bízunk benne, hogy a 30 közösségi tagnak – akik között már ifjú polgárőrök és fiatal polgárőr is van – átadott normák, ismeretek továbbadásra kerülnek az iskolatársaknak, barátoknak, szülőknek, hozzátartozóknak.

A fokozott figyelő szolgálatot, a kamerarendszer jogi rendezése után, a polgárőrség konténer-irodájában elhelyezett figyelőhelyről hosszabb időtartamban és hatékonyabban tudjuk majd ellátni, hiszen egyidejűleg több helyszínt tud azonos létszám figyelni, és szükség esetén a gyorsan tud a helyszínre érni.

Lehetőségeink és képességeink szerint óvjuk a település gyermekeit, fiataljait, de nem feledkezünk meg a többi korosztályról sem, hiszen az ifjak hevületére, erejére, tudására éppúgy szükség van, mint például a nyugdíjasok tapasztalatára, szabadidejére.

Horváth Attila az egyesület sajtófelelőse