Kétmillió forint a polgárőröktől

Ma tartották meg a “Fuss A Rákutatásért” közösségi mozgalom rendezvényét. Több ezren futottak a Puskás Ferenc stadionban, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a rákkutatás fontosságára.

Fehérbe és sárgába borult ma a Puskás Ferenc stadion területe. Több ezren gondolták úgy, hogy a volt Népstadion területén összejönnek, és együtt futnak a rákkutatás fontosságának hangsúlyozása végett. Az idén immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett futóverseny különlegessége volt az is, hogy idén csatlakoztak a polgárőrök is a mozgalomhoz. Majd’ háromszáz polgárőr jelent meg a helyszínen, kik szintén úgy gondolták, hogy a nemes ügyhöz csatlakozniuk kell. Ezért aztán a fehér pólós és sárga láthatósági mellényes aktivisták tömege jelent meg a helyszínen.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke köszöntő beszédét is igyekezett az alkalomhoz megfelelően igazítani, így aztán az előre megírt beszédéből egy sort sem olvasott fel. Ellenben magasztos élmény volt, mikor az OPSZ elnöke felkérte a jelenlevőket, emelje fel a kezét az, aki polgárőr. És egyből több száz kéz emelkedett a magasba amit a jelenlevők vastapssal igazoltak vissza.

Mint beszédében mondta, az Országos Polgárőr Szövetség az első hívó szóra, elsőként csatlakozott ehhez a rendezvényhez, mert ilyen nemes cél eléréséhez szinte kötelezőnek érezték a csatlakozást. Hangsúlyozta, szeretné a polgárőröknek azt az elhivatottságát, elkötelezettségét kinyilvánítani, hisz az elmúlt hetekben a polgárőr társadalom első kérésre, összefogott, és kettőmillió forint támogatást gyűjtöttek össze. Beszédében kiemelte, ezzel is szeretnék jelezni, hogy a polgárőrség nem csak a bűnmegelőzéssel, nem csak a közrend védelmével foglalkozik, hanem kiemelt fontosnak tartják a karitatív tevékenységet is.

Ezután Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke átadta a kettő millió forintról szóló támogatást.