Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Bólyban

2017. november 07.-én folytatódott a megyei bűnmegelőzési fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást a témafelelős szakemberek.

Dr. Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatója, hosszasan ecsetelte, a minket is jelentősen érintő migráns helyzetet, így az elfogások és kitoloncolások számát is kiexponálva. A rendezvényen a Bólyi Járás polgármesterei, hivatalnokai, rendőri és polgárőri vezetők vettek részt. A lakosság közbiztonság érzetéről, a statisztikákról és a rendvédelmi szervezetek együttműködéséről is szó esett.

A Police Caffé kezdeményezés is kiegészítette a bólyi programot. Minderről a Nemzetbiztonsági Egyetem tanára beszél bővebben a Bólyi Televízió műsorában

A bólyi bűnmegelőzési fórum hasznosan alakult, sok szempontból közeledtek egymáshoz az álláspontok, a szereplők rengeteg információval lettek gazdagabbak. A tét a biztonság, amely az emberek számára, az egyik legfontosabb szükséglet.

Forrás: BTV-Városi Televízió Bóly

Fotó: Monyoródi Levente