Horváth Róbert: Legyetek egy nagycsalád

Immár sokadik alkalommal rendezte meg a Zala Megyei Polgárőr Szövetség Nagykanizsai Járása a már hagyománnyá vált járási polgárőr családi napját. Július 28-án a rendezvényt, újításként idén a Kányavári-szigetnél tartották.

Jó hangulat, családiasság, móka és kacagás. Ez jellemezte idén is a Nagykanizsai járás polgárőreinek családi napját. A rendezvény amúgy 15 éves múltra tekint vissza, amit kisebb nagyobb megszakítások övezték. A megszokott nagykanizsai Csónakázó-tó helyszínt idén a Balatonmagyaród mellett fekvő Kányavári-sziget csodálatos környezete váltotta fel, amely festői szépségével csak emelte az ideérkezőkben lévő kellemes érzéseket. Kellemes érzéseket, mert az ott lévő polgárőrök számára a más ott ünneplő egyesületek tagjai már-már rokonok, családtagok, akikkel meg lehet beszélni a környék helyzetét, jövőjét, akadályait, történéseit, tehát minden olyan dolgot, amely egy családi összejövetelen is előjöhet. Természetesen ezek a családtagok, azaz a polgárőr egyesületek és tagjaik nem csak itt találkoznak egymással, hanem a munka során is. Együttműködnek a munkában, de együttműködnek a szórakozás során is. Ez kell is.
Hasonlóan gondolkodott Horváth Róbert is, aki a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökeként látogatott el a rendezvényre. Megnyitó beszédében a következőket mondta: „Nagyon fontos az együttműködés. Nagyon fontos, hogy polgárőrök együtt legyetek, hogy megismerjétek egymást, és tudjatok úgy együttműködni, hogy baráti legyen az együttműködés, ne legyen ellenségeskedés. Annál is inkább fontos ez, mert ez az év – biztosan tudjátok – a gyermek, ifjúság és a családok éve. Legyetek egy nagycsalád! Az, hogy kialakuljon egy ilyen munkabéke és együttműködés, annak a nagyon-nagyon fontos eleme az, hogy együtt tudjatok egy napot tölteni békében, egymással beszélgetve, tapasztalatokat cserélve. Mindegyik településen mások a sajátosságok. Nincsen olyan település, ami ne tudna a másiktól tanulni valamit, vagy ne tudná megosztani a jó tapasztalatait. Erre ez a rendezvény tökéletesen megfelelő.”
Az ünnepélyes megnyitó végén a megye és a járás polgárőr vezetői e jeles napon jutalmazták a járás azon polgárőreit, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt év során a polgárőrség berkein belül.
Magyar Zsolt, a megyei szövetség Nagykanizsai járásának koordinátora szerint a Polgárőr Családi Nap legfontosabb része a közösségépítés. Azok az emberek, akik a településeiken végzik a közösségi munkájukat, ilyenkor össze tudnak jönni tapasztalatokat cserélni és közösen szórakozni, ezáltal építik is a közösséget.
A közös együtt ünneplés persze nem teljes, ha nincsenek programok, amelyek még színesebbé teszik azt. Így a szervezők több versenyszámmal és kulturális programokkal kedveskedtek az ünnepelni vágyó zalai polgárőröknek. Volt gyermekrajzverseny a polgárőrségről, kapura rúgás, céllövés, gumicsizmahajítás, kincskeresés, madárijesztő-öltöztetés és természetesen az elmaradhatatlan főzőverseny.
A Nagykanizsai Járási Polgárőr Nap egyike a környék legsikeresebb polgárőr összejöveteleinek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén közel kétszáz fővel látogattak el rá a környék polgárőrei és családtagjaik. Hogy jövőre hol lesz? Ez majd a járási egyesületeken is múlik.

Magyar Márk László

Forrás: Országos Polgárőr Szövetség