Helytálltak a szőkedencsi önkéntesek

Sikeresen megbirkóztak a feladattal a szőkedencsi polgárőr és tűzoltó egyesület önkéntesei a mai minősítő gyakorlaton, amellyel újra jogosultságot szereztek arra, hogy a hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül, önállóan is felszámolják a káreseteket. Tűz ütött ki egy szőkedencsi magtárban – így érkezett a gyakorlat résztvevőinek a jelzés.

A gyakorlat feltételezése szerint a kétszintes épület első emeletén égtek a fa berendezési tárgyak. A tűz oltását egy ember megkezdte, ám a füsttel telítődött helyiségben eszméletét vesztette. A település önkéntes tűzoltói a sűrű füst ellenére gyorsan megtalálták az eltűnt személyt és a kimentését követően a mentők kiérkezéséig megkezdték az újraélesztését. A tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak az épületből, majd két vízsugárral elfojtották a lángokat.

Gyors beavatkozásuknak, a megfelelő taktikai elvek alkalmazásának köszönhetően a tűz nem terjedt tovább. A szakmai elöljárók nyomon követték a beavatkozás mozzanatait. Ellenőrizték, hogy az önkéntesek elzárták-e a közműveket, miként hajtották végre a felderítést, a sérült személy mentését és a tűzoltást. Az értékelés során elhangzott: a környező települések életében fontos szerepe van a példásan működő egyesületnek, ugyanakkor a vállalt feladatuk nagy felelősséggel jár.

A Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület azonban mind a szakmai, mind a technikai feltételeknek megfelelt, így az itt élőknek továbbra is önállóan beavatkozóként nyújtanak segítséget.

Fotó: Somogy MKI