Futóverseny biztosítás az őszi Siófokon.

Elmúlt szombaton és vasárnap került megrendezésre Siófokon, az éves futó szezont záró XIII. K&H Balaton Maraton és Félmaraton futóverseny, a Balaton partján és Siófok nyaralóövezeti területén.

Gazdag Ferenc az egyesület elnöke elmondta, hogy mint évek óta hagyomány a futóverseny biztosításában a Siófok Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjai is kiveszik részüket. A két nap alatt, a megnövekedett polgárőr igényre tekintettel az egyesület, a jó együttműködési kapcsolatait felhasználva, a biztosításba bevonta az Ádándi, Nagyberényi és a Balatonszabadi PE tagjait.

siofok1120

Az első napon, 3 különféle táv (1/3 maraton, 1/2 maraton, 1/6 maraton) került lefutásra. A résztávok közötti meglehetősen szűkös időben kerültek sorra az átállások a távok biztosítására a terület biztosításában résztvevő polgárőröknek. A második napon került sorra a 2 egymástól eltérő pályán megtartott 2×1/2  maraton táv lefutására. A szombati napon reggel 09 órától 18 óráig, vasárnap pedig 09 órától 14 óráig voltak részleges illetve folyamatos területbiztosítási feladatok.

A biztosítások során útkereszteződéseket, útvonalszakaszokat kellett zárni, parkolókból ki-behaladást felügyelni, illetve a futókat kellett segíteni tereléssel, iránymutatással.

A lezárandó és biztosítandó terület Balatonszabadi-fürdő, Csónak utcától a városközpontban lévő Hajóállomásig illetve e részek közötti területen lett végre hajtva. A biztosításban a két nap alatt a távok biztosításában összesen 65 fő polgárőr vett részt.