Évértékelő gyűlését tartott a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége

Az évértékelő gyűlésre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében december 1-én került sor délután 16 órakor.

A jelenlévőket  Dülk József  szervezési elnökhelyettes köszöntötte, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok urat  a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, Miskolczi Tibor tű. ezredes urat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét, Huszár Péter alezredes urat a  Veszprém megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságának titkárát és a Rendőrkapitányságok képviseletében megjelent rendőrkapitány urakat, valamint polgárőr társainkat, akik az év során kiemelkedő teljesítményükkel vívták ki társaik nagyrabecsülését.

Elsőként  Dézsi János a Veszprém megyei polgárőr szövetségek elnöke ismertette az idei évben történt eseményeket és eredményeket.  Megköszönte a megyei polgárőrök eddigi munkáját, de felhívta a figyelmet, a még hátralévő adventi időszak fokozott szolgálataira.

Örömmel számolt be arról, hogy Papp Károly, országos rendőrfőkapitány 10 darab nagy teljesítményű motorkerékpárt adott át motoros polgárőröknek, és ebből kettő darabot megyénk kapott.

A folytatásban dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője értékelte a megyei polgárőrök munkáját. Elmondta, hogy  több mint 100 polgárőr egyesület van a megyében. Azt szeretnék, hogy minden egyesület jól működjön, hogy a fiatalok számára vonzó legyen ez az önkéntes tevékenység. Megköszönte a FINA biztosításában való közreműködést. Beszéde végén megköszönte a polgárőrök éves munkáját, és külön megköszönte a hozzátartozók és családok megértését és támogatását.

Ezt követte Miskolczi Tibor tű. ezredes a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének a beszéde, aki megköszönte a polgárőrök éves munkáját, és azt tanácsolta, hogy a fiatalítás érdekében érdemes lenne átgondolni az önkéntes tűzoltó egyesületekkel való együttműködést.

A beszédet Huszár Péter alezredes úr a  Veszprém megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságának titkára folytatta, aki tolmácsolta, Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott köszönetét polgárőreinknek, az egész évben végzett munkáért.

A beszédek után már csak az elismerések átadása volt hátra, ami a következő képen alakult.

A Veszprém megyei Polgárőr Szövetség Elnökségének javaslata alapján az Országos Polgárőr Szövetség:

Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát adományozza

  • Ambrus Zoltán Csögle
  • Sztána László Papkeszi

Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatát adományozza

  • Molnár Brigitta Kemenesszentpéter
  • Szőke Istvánné  Veszprém Dózsa
  • Pirka István Nemesgörzsöny

Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatát adományozza

  • Varga Sándor Kapolcs
  • Murai Ferenc Nagyesztergár
  • Szabó Lajos Sümeg

A Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége a 2014 évben alapította a Szent László plakettet.

A megye polgárőrségének munkájában kiemelkedő teljesítés elismerésére, járási koordinátorok és az egyesületi elnökök javaslata alapján az elnökség határozata alapján:

Szent László  plakettet adományozza:

  • Bódis István Zalahaláp
  • Németh Ernő Veszprémgalsa
  • Sprigmann Mihály Városlőd
  • ifj. Horváth József Hajmáskér
  • Kovács Lajos Somlószőlős
  • Simon László Lovas
  • Ruszina György Balatonkenese
  • Zugor József Pétfürdő
  • Varga Imre Szentbékkálla
  • Troják Mihály Szápár
  • Varga Attila Csót

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetése a Rendőrséggel közös aktív szolgálat elismeréseként, a rendőrkapitányságok javaslata alapján

Dicséretben részesíti és a Szent György plakettet adományozza:

  • Ujhelyi Sándor Városlőd
  • Kristóf János Kerta
  • Polyák Réka Balatonfűzfő
  • Pintér József Balatonkenese
  • Deák Attila Dörgicse
  • Szűcs József Lovas
  • Kardos József Pápa
  • Keinauf László Lovászpatona
  • Tóth Ferenc Nemesgulács
  • Marton György Gógánfa
  • Mekota István Öskü
  • Lujber Tibor Pétfürdő
  • Baráth Károly Szentgál
  • Piedl András Herend
  • Vörös Dezsőné Dudar