Évértékelő és tisztújító közgyűlés Apátfalván

Az Apátfalvi Polgárőr Egyesület 2019. január 11-én tartotta éves közgyűlését, mely egyben tisztújító ülés is volt. 21 év után Varga Mihály elnök leköszönt az elnöki teendőiről. Munkáját megköszönve az önkormányzat elismerésben részesítette.

Langó Zsolt levezető elnök köszöntötte a megjelent vendégeket és a polgárőröket. A szokásos formaságok után felkérte Varga Mihály elnököt beszámolójának megtartására

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szekeres Ferenc polgármester úr, Kiszely Jánosné alpolgármester asszony, dr. Szénási Hanna jegyző asszony, Barkó József az apátfalvi rendőrőrs parancsnoka, valamint Batiz István a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is.

Ezután Varga Mihály elnök beszámolt az elmúlt év eseményeiről. Beszámolójában kiemelte, hogy a polgárőr egyesület több mint 20 éve 43 fővel végez közszolgálati feladatot Apátfalva kül- és belterületén. Jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, a helyi rendőrőrssel, a Makói Rendőrkapitánysággal, valamint a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltséggel is. Pénzügyi helyzetük jelenleg stabil. A polgárőrség aspektusából azt kell szem előtt tartani, hogy az önkormányzattal megvalósuló érdemi együttműködés nélkül nem lehet sikeres polgárőrség. Két esetben vettek részt eltűnt személy felkutatásában, amely eredményesen zárult.

Közel 21 éves elnökségem alatt 2 db személygépkocsit kaptunk az Országos Polgárőrszövetség és a Csongrád Megyei Rendőr főkapitányság jóvoltából. 2018. március 14-én lecseréltük szolgálati személygépkocsinkat. Pénzügyi helyzetünk jelenleg is stabil. Apátfalva Község Önkormányzatától 500.000,-Ft-os évi támogatást kaptunk, amelyért köszönet Polgármester úrnak, Jegyző asszonynak, Alpolgármester asszonynak, valamint a képviselő-testületnek a támogatásért. Külön köszönet a Képviselő-testületnek a 20 éves évforduló alkalmából nyújtott 150.000,-Ft támogatásért és minden támogatónak, akik 20 év alatt anyagilag támogatta a polgárőrség munkáját, -tette hozzá az elnök.

Szekeres Ferenc polgármester úr megköszönte az Apátfalvi Polgárőr Egyesület teljes tagságának a település érdekében végzett áldozatos munkáját és elmondta, dicséretes, hogy a polgárőrök önként vállalták fel, hogy felsorakoznak a rendőrök mellé, hogy csökkentsék a bűncselekmények elkövetésének számát, és biztosítják a település rendezvényeinek a biztonságát és tisztességgel és becsülettel látják el feladataikat.

Barkó József rendőr őrnagy úr méltatta, és megköszönte a Polgárőrség munkáját, és köszönetét fejezte ki az elnöknek a jó kapcsolat ápolásáért.

Batiz István elnök úr is szintén méltatta azt a munkát, amit az egyesület végzett, majd emléklapot adott át az egyesület polgárőreinknek.

Ezután az elnök a tagtárságak megköszönte munkáját és ajándéktárgyakat adott át a polgárőröknek.

21 éves vezetés után leköszönt Varga Mihály elnök és Czagány József gazdasági vezető, akik a megalakulás óta vezették az egyesületet. Szekeres Ferenc polgármester úr, dr. Szénási Hanna jegyző asszony és Kiszely Jánosné alpolgármester asszony ajándékkosárral köszönték meg a két vezető munkáját.

Ezután következet a tisztújítás. A szavazás lezajlása után elnöknek Sókiné Kubinyi Évát választották, elnökhelyettes Langó Zsolt, gazdasági vezető Varga Sándor, csoportvezető Varga Zoltán, elnökségi tag Bíró Sándor lett.

Sókiné Kubinyi Éva elnök asszony megköszönte a tagságnak a bizalmat és bízik benne, hogy az újonnan választott elnökséggel ők is ilyen magas szinten vezetik az egyesületet. Megragadnak minden lehetőséget, hogy minél jobban működjön az egyesület, majd ő is kifejezte jókívánságait a tagság felé.

Végül Varga Mihály leköszönő elnök gratulált az újonnan megválasztott elnökségnek, jó egészséget és munkájukhoz sok sikert kívánt.

Kép: Varga Tiborné

Forrás: Magyari Béla

További híreink a Polgárőrség rovatunkban: