Elhunyt Kóbor Imre

2000. október 10.-óta vállalta azt az önkéntes társadalmi kötelezettséget, amivel még tudott segíteni lakóközösségünk tagjainak polgárőrként.  Mint testnevelő tanár, mint lelkes környezetvédő őre volt Gencsapáti tó környékének, tanította a fiatalokat a természet szeretetére, környezetünk védelmére.

Rendszeres szervezője és  résztvevője volt környezetvédelmi akcióinknak. Mint az egyesület FEB tagja részese volt egyesületi vezetés munkájának. Az utóbbi időben fájt a lába és sokat használta édesapjától örökül hagyott görbe botját. Tádé kutyájával járta a tó környékét. Imre tegnap reggel is elindul, talán végig sétálta a régi útvonalát, kedves mosolyával visszaintett nekünk, reményt és erőt hagyva ránk, az itt maradókra, hogy folytassuk be nem fejezett munkáját.

Drága Polgárőr társunk, emléked örökre velünk marad, nyugodjál békében.