Együttműködést értékeltek 

A rendőrség, a polgárőrség és a társszervek közösen értékelték a „Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program 2016-2017” elmúlt időszakban kitűzött céljainak megvalósulását.

A „Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program 2016-2017” a közbiztonság növelését és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítását szolgálja. A feladatok végrehajtását értekezlet keretében – 2017. november 30-án – értékelték a programban együttműködők.

Az értekezleten Csizmadia Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy az elmúlt években hatékonyabbá vált a kooperáció a rendőrség és a polgárőrség között.

A rendezvényen részt vett Csaplár Zoltán a megyei polgárőr szövetség elnöke, aki arról tájékoztatott, hogy a polgárőrség sajátos eszközeivel hozzá tudott járulni a közrend és közbiztonság fenntartásához, amely megerősítette az összefogást a rendőrséggel és az önkormányzati rendészetekkel.

Az értékelő fórumra a Győri Rendőrkapitányság illetékességi területén működő önkormányzatok, helyi polgárőr szervezetek, valamint az egyéb együttműködő partnerek vezetői kaptak meghívást. A városi bűnmegelőzés eredményesebbé tétele érdekében e fórumon került sor a következő év együttműködési lehetőségeinek, főbb feladatainak meghatározására is.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság