Egészségügyre hangolódtak a Kónyi fiatal szakkörösök

Első kirándulásunk alkalmával a kapuvári mentősök munkájába tekinthettünk be.

Lukács Milán bemutatta a mentőautók felszereléseit, az eszközök használatát. Elmondták melyik autóval milyen esetekhez mennek. A beérkező hívástól a mentősöknek pár másodperc alatt kell a mentőbe ülni és a helyszínre kiindulni.

A gyerekek érdeklődve hallgatták a mentősök beszámolóját a „különleges” esetekről. Kérdéseiket egymás után tették fel a sofőröknek is és az ápolóknak is. Egyiküket még az is érdekelte, hogy milyen végzettség szükséges a mentősofőrnek és a mentőápolónak. A gyereknek nagy élményben volt részük.

A második alkalommal egy egészségügyi oktató látogatott el a szakkörre és látta el hasznos tanácsokkal a gyerekeket. Hécz-Horváth Tímea bemutatta nekik, hogy mit kell tenni „éles” helyzetben. Megtanulhatták miként cselekedjenek, ha egy földön fekvő embert látnak. Elsajátíthatták a vérző sebek szakszerű ellátását, égési sérült ellátását. Külön figyelmet fordította a mentő értesítésére és a megfelelő információ átadására a mentős diszpécsernek. A hasznos információkat szívesen hallgatták és kíváncsian kipróbálták a diákok. –Számolt be portálunknak a látogatásról Csányi-Kovács Beatrix a Győr-Moson-Sopron megyei Polgárőr Szövetség sajtóreferense.

A szakkör megalakulásról az alábbi cikkben olvashat:

Polgárőr szakkör indult a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában