Böllér Bajnokok Ligája Héhalom települése

Fotó: H. Szabó Sándor

A kis Nógrád megyei település, Héhalom, hagyományt teremtett a Böllér Bajnokok Ligájával, melyet már harmadik alkalommal tartottak meg április 22-én. Az idei megmérettetésre 31 csapat nevezett be az ország számos részéről, köztük, Heves, Nógrád és Pest megyéből is.

Az gasztronómiai esemény fővédnöke: Dr.Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dr.Nagy István parlamenti államtitkár voltak. A szervezők minden jelentkező csapat számára, ingyenesen biztosították a  sertéseket, a nevezési díj befizetése után. Feltétel volt, hogy az elkészített disznótoros ételeket, kóstolójegy ellenében az idelátogató vendégeknek felkínálják. A résztvevők kora reggel, az elkábított jószág kivéreztetésével  kezdték a versenyt.

A zsűri mely mesterszakácsokból, húsipari és gasztronómiai szakemberekből állt, a nap folyamán folyamatosan ellenőrizte, a csapatoknál az egyes műveleteket és az elkészített étkeket. A versenyzők magukkal hozhattak zenészeket is, akik a jó hangulatot, munkakedvet, biztosították a bölléreknek. A média csapatának vezéregyéniségei, a Gáspár András Bajtársi Egyesület Zászlóőrei Földesi Attila, Berkes József, Kuzsella Gábor és társaik voltak, akik már bizonyítottak az országos szabadtéri gasztronómiai megmérettetéseken. A munkához a kedvcsinálót, a jóféle ágyas pálinkák mellett, a tűzoltókból és mentősökből verbuválódott boldogi lagzis banda biztosította. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ilyenkor is szolgálatot láttak el szabadidejükben.

A helyi kollégák megerősítésére, Heves, Nógrád és Pest megyéből érkezett a  Polgárőrség népes csapata ide. Vigyázott a rendre, irányította a beléptetéseket a zónába és biztosította a nagy forgalmat, a parkolók rendjét. Emellett aktív részesei voltak a nógrádiak a versenynek is, sütöttek és főztek saját sátrukban. Se szeri, se száma nem volt azoknak a programoknak, melyet az idelátogató több ezer vendégnek kínáltak a helyiek, a szervezők, az önkormányzat.

Kóstolók, lovasverseny, kulturális műsorok, népművészeti vásár, íjászat, lovaglás, vidámpark, játszóház, folklór műsorok, csak néhány a sok közül és az eseményt záró böllér buli az éjszakában.

H. Szabó Sándor képriportja