Autót kapott a Balatoni Vasúti Régió- Fonyód Polgárőr Egyesület

Ünnepélyes keretek között került átadásra június 18.-án Fonyódon, egy szolgálati gépjármű, a Balatoni Vasúti Régió- Fonyód Polgárőr Egyesület részére.

A Somogy Megyei Polgárőr Szövetség tulajdonában levő Renault Clio gépjárművet, Poór Gyula a megyei szövetség elnöke, és Gazdag Ferenc elnökhelyettes adta át használatra, melyet Gál László az egyesület elnöke vett át.

Poór Gyula az átadáskor elmondta, hogy a szolgálati gépjármű, teljesen fel lett újítva, szinte műszaki vizsgára alkalmas állapotban van. Nagy örömmel tesz eleget, amikor átadhatja a megye egyik legtöbb szolgálati óra számot teljesítő egyesületének a gépjárművet, akik régóta szerettek volna hozzájutni egy autóhoz. Kérése, hogy vigyázzanak rá, viszont használják bátran, ezáltal az egyesület nem csak vasúton, de közúton is mozgósíthatóbbá vált.

Gál László nagy örömmel vette át a gépjárművet, köszönetét fejezte ki a megyei szövetség felé, amely lehetővé tette, hogy gépkocsival is gazdagodjon az egyesület. Nagy hasznát fogják venni, mivel az általuk ellenőrzött terület nagy, lesz mit bejárni vele. Nem csak a vasúton lesznek ezután gördülékenyek, hanem a város bármelyik pontján felbukkanhatnak.

A szükséges dokumentációk aláírása és az indítókulcs átadását követően, az egyesület jelen lévő tagjai, egy próba körön kipróbálták az autót. Illés Imre és Gál Norbert elmondták, hogy az autó kényelmes, jól is gyorsul, nagyon jó, hogy el lett látva matricával, már a próbaúton is többen megnézték, amerre közlekedtek vele.

Gazdag Ferenc /Somogy sajtó/