Átadták a tanyagondnoki szolgálat új eszközeit Jászberényben

Jászberény város önkormányzata – számos közreműködővel együtt – pályázatban vett részt, amelyen az elnyert összegből többek között a Jászberény külterületén élő személyek biztonságát szolgáló technikai eszközöket vásároltak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársai a pályázat előkészítésében, majd pedig annak gyakorlati végrehajtásában is részt vállaltak.

Kiemelt együttműködők voltak a térségben tevékenykedő polgárőr egyesületek, a szociális szféra képviselői is.

Dr. Szabó Tamás polgármester 2018. április 10-én a jászberényi Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézményben ünnepélyes keretek között adta át a pályázati pénzből megvásárolt, a gondozásra szoruló lakosok ellátásához hasznos eszközöket, valamint a biztonságukat támogató elektromos ajtóékeket, belépésjelzőket, mozgásérzékelőket, valamint rádiófrekvencián működő segélyhívó berendezéseket.

Az átadó ünnepségen Fekete Miklós c. rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője ismertette a biztonságtechnikai eszközök gyakorlati alkalmazásának módjait, hasznosságukat.

A rendőrök a közeljövőben is nagy gondot fordítanak arra, hogy segítsék megismerni a Jászberény külterületén, tanyákon élő lakosoknak a bűnmegelőzési lehetőségeket.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság