„Akkor élsz, ha másokért élsz!”

A közösségért dolgoznak a Sajószentpéteri Polgárőr Egyesület tagjai, akik az elmúlt hetekben sem tétlenkedtek, s az adventi készülődés mellett több szolgálatot is adtak és egy adománygyűjtést is szerveztek.

A polgárőr egyesület fejlődését mutatja, hogy az Országos Polgárőr Szövetség október 23-a alkalmából tartott díszünnepségen, példamutató polgárőr tevékenységükért, eredményes, áldozatkész munkájuk elismeréséül az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetésben részesítette: a Sajószentpéteri Polgárőr Egyesületet.

Nem is olyan rég, két fiatal polgárőre részt vett a „Fuss, hogy mások is túlélhessék” rendezvényen, amelyet a Magyarországi Légimentésért Alapítvány szervezett. A Miskolci repülőtéren megtartott futással egy mellkaskompressziós gép és ultrahang beszerzésének támogatásához járultak hozzá.

A polgárőrök a helyi lakosokkal együtt az adventi ünnepségen is közösen gyújtották meg az első gyertyát. A napi szolgálatok és a rendezvények biztosítása mellett, az egyesület egyik tagja javaslatára pedig adománygyűjtést szerveztek.

A sok szorgos kéznek és gyűjtőnek köszönhetően, december 4.-én átadásra kerültek az összegyűjtött gyermekruhák és játékok a Sajószentpéteri védőnőnek. Mivel a védőnő közvetlenül a munkája ellátása során állandó kapcsolatban van a családokkal, így az adományok a megfelelő helyre kerülnek.

Fotó: Sajószentpéteri Polgárőr Egyesület