20 éves a Hunyai Polgárőrség

A település Művelődési Házának színház termében tartott ünnepi megemlékezését, a 20. születésnapját ünneplő Hunya Község Polgárőr Egyesület.

Az ünnepi rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hegedűs Roland Hunya község polgármestere, Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke, Tusjak Tamás Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnökség tagja a Szarvasi Polgárőr Egyesület elnöke, Soczó Róland r. ftörm. körzeti megbízott – a Gyomaendrődi Rendőrőrs képviseletében, a szomszédos települések polgárőr egyesületek képviselői.

A rendezvény elején a polgárőrök fejet hajtottak az elhunyt polgárőrtársak emléke előtt.

Várkonyi Zsigmondné, a Hunya Község Polgárőr Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, képviselő-testület tagjait, az együttműködő társadalmi és civil szervezetek képviselőit valamint a megjelent polgárőröket és hozzátartozóaikat. Röviden ismertette a 20. születésnapját ünneplő Hunya Község Polgárőr Egyesület történetét a megalakulástól a napjainkig.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke köszöntőjében az elismerés hangján szólt az egyesület elmúlt 20 évéről. Példaértékű a polgárőrség, a rendőrség és az önkormányzat összefogása a település biztonsága érdekében. Rendőrséggel karöltve kiváló eredményeket értek el a Hunyai Polgárőrök – mondta Gyarmati Sándor, aki külön köszönetet mondott a polgárőrök családjának, akik támogatják az önzetlen, szabadidőben végzett munkát. Jövőre vonatkozóan, bízik abban, hogy a Hunyai polgárőrök munkája töretlen, tenni fogják a dolgukat a polgárok védelme és biztonságérzete érdekében. 2018-as évhez erőt, kitartást és jó egészséget kívánt.

Hegedűs Roland  a település polgármestere – aki maga is polgárőr – többek között azt emelte ki, büszke arra, hogy nyugalom, rend van a községben, amit nagymértékben köszönhetnek polgárőröknek is, akik szabadidőjükben végzik áldozatos tevékenységüket. Az önkormányzat és a lakosság nagy tisztelettel tekint rájuk, és támogatják is őket.  Köszönettel tartozunk az alapító polgárőröknek, az aktív tagoknak is, akik a sok-sok akadály, gátló tényező ellenére hittek a polgárőrség eszméjében és településünkön is megvalósították, önzetlen munkájukkal hozzájárulnak a mindennapjaink biztonságához – fejezte be köszöntőjét Hegedűs Roland.

Ezután Várkonyi Zsigmondné  huszonegy polgárőrnek (az alapító tagoknak) Emléklapot és ajándékot adott át, ”A Polgárőr Mozgalomban végzett munkájuk elismeréseként.”

A fimon vacsora és a meglepetés torta elfogyasztása után kezdetét vette a kötetlen baráti beszélgetés, felhőtlen szórakozás.

Forrás, fotó: Virág István