Valami mozgott a zsákban

Tegnap éjjel a Fejér megyei Enying egyik utcájában járőröztek a polgárőrök, mikor az útszélén egy zsákra lettek figyelmesek, amiben valami mozgott.

R. Szabó Ágnes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott minket, hogy az éjszakai járőrözést folytató enyingi polgárőröknek gyanús lett az elhagyott zsák, ezért értesítették a rendőrséget. Kibontani nem akarták, nehogy a nyomokat tönkretegyék, ha esetleg szükséges, ezzel megvárták a kiérkező rendőröket, akik tyúkokat találtak benne. A polgárőrökkel közösen átnézték a környéket és az egyik bokorban egy megbújt férfit találtak a rendőrök. Kiderült, hogy nem véletlenül bújt oda. A 34 éves férfi megelőzően egy Kossuth utcában található ingatlanon járt, ahol átmászott az ingatlan kerítésén és az udvaron álló csukott, de nem zárt tyúkólból hét tyúkot tett bele egy zsákba. Már hazafelé tartott velük, amikor meglátott egy autót és elbújt a bokorban. Nem sokkal később a rendőrök húzták elő onnan.

Mint R. Szabó Ágnes elmondta, a hatóság előtt nem ismeretlen férfit jogtalan behatolással, szabálysértési értékre elkövetett lopás elkövetésével gyanúsították meg előállítását követően az enyingi nyomozók, akik a 34 éves helybéli férfit bűnügyi őrizetbe vették.

Megtudtuk azt is, nem ez volt az egyetlen tyúklopás tegnap, Szabadbattyán területén a Táncsics utcában egy családi házas ingatlanról vitt el ismeretlen tettes keddre virradóra 34 lábasjószágot. Ez esetben az eltulajdonított baromfikat csakúgy, mint a lopás elkövetőjét még keresi a rendőrség.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn