Tovább folytatódik az önkéntesek eszközeinek átadása 

A zalaegerszegi ünnepség után a mai napon a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó parancsnoksággal együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesületek vehették át a tavalyi pályázaton elnyert eszközeiket.

A harminchárom pályázó Zala megyei önkéntes tűzoltó egyesület közül tizenhárom vehette át ma a 2017. évi pályázaton elnyert szakfelszereléseket, védőeszközöket, kéziszerszámokat és egyéb olyan támogatást, amelyre a pályázati kiírás kiterjedt. Az elnyert támogatás összege az említett Kanizsa környéki egyesületek tekintetében 9,6 millió forint. Mivel a tűzoltó parancsnokságok működési területe sok esetben túlnyúlik a megyehatárokon, és nincs ez másként Nagykanizsa esetében sem, így az eseményen négy somogyi tűzoltó egyesület is a mai ünnepségen juthatott hozzá az eszközökhöz.

Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató szerint a pályázat azért is fontos, mert ahhoz, hogy az egyesületek a lehető legmagasabb színvonalon tudják ellátni önként vállalt tevékenységüket, a lelkes, elszánt és jól felkészült tagoknak jól működő eszközökre is szükségük van, melyhez a központi költségvetés évről évre egyre növekvő keretet biztosít. Az igazgató megköszönte az önkéntesek áldozatos, a közösség érdekében elvégzett munkáját az új évre pedig minél kevesebb beavatkozást kívánt.

Cseresnyés Péter, államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, hogy nagyra becsüli, hogy a hétköznapi munka és feladatok mellett, marad még idejük önkéntesen végezni ezt a sokszor veszélyekkel járó tevékenységet. Szabadidejüket nem sajnálva a közösségükért, a településükért és embertársaikért tesznek. Cseresnyés Péter, államtitkár szerint a kormány köszönetét leginkább azzal tudja meghálálni, hogy a központi költségvetésből lehetőséget biztosítanak szakmai fejlődésükhöz, eszközparkuk bővítéséhez. Az önkéntesek támogatására fordítható összeg évről évre növekedik, 2017-ben a 2010-es százhúszmillió forint ötszöröse, jövőre pedig már 700 millió forint áll majd rendelkezésre.

Nagykanizsa vonzáskörzetéből az alábbi 13 tűzoltó egyesület indult sikerrel a pályázaton:

  • Balatonmagyaród Községi Tűzoltó Egyesület
  • Becsehelyi Tűzoltó-Mentő, Hagyományőrző-Kulturális és Ifjúsági Egyesület
  • Dunántúli “ST.” Flórián Olimpiai Sport és Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület (DOHÖTE)
  • Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Gyékényesi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület
  • Körzeti Tűzoltó Egyesület Letenye
  • Miháldi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése
  • Önkéntes Tűzoltó Egyesület Zalakaros
  • Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Iharosberény
  • Szepetneki Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület

Fotós: Németh István tű. ezds – Nagykanizsa KVK, Szabados Gergely tű.szds., Nagykanizsa HTP

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn