Szomszédoltunk, szolgáltunk, játszottunk

„… jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”

Mozgalmas heteken van túl a Gönyűi Polgárőr Egyesület és az általa koordinált Ifjú Gönyűiek Közössége.

Október végén délutáni sétára indultunk a Közösség fiataljaival. Átruccantunk Révkomáromba, ahol az Európa udvarban megnéztük a magyar történelem kiemelkedő személyiségeinek szobrait, az Európai Unió tagállamai jellegzetes építészeti stílusában épült házakat.

Néhány nap múlva, a falu rendjét, biztonságát szolgáló folyamatos hétvégi és időnkénti napközbeni járőrözések teljesítése mellett, kiemelt feladat volt a Mindenszentek körüli köz- és közlekedésbiztonságot segítő szolgálat, a temető és környéke rendjének megőrzése. E munkában a polgárőrök mellett „szolgálatot teljesítettek” ifjú társaink, (az Ifjú Gönyűiek Közösségének tagjai), akik szórólaposztással hívták fel az érkezők figyelmét a gépkocsik, az abban elhelyezett vagyontárgyak biztonságára.

November 12-én az Ifjú Gönyűiek Közösségének fiatal tagjai, a lélekben örökké fiatal szülőkkel, nagyszülőkkel együtt játékos délelőttön vettek részt Gönyűn a Faluházban. A résztvevő mintegy ötven fő a Győri Társasjáték Egyesület „játékvezetői” útmutatásával számtalan társasjátékot próbálhatott ki, melyek ismereteket bővítettek, készségeket fejlesztettek és mindenekelőtt összehozták a fiatalokat egymással, szülőket szülőkkel, szülőket fiatalokkal. Tovább fejlődött, szélesedett a közösségünk. Köszönet a “játékvezetőknek” és a játékosoknak. A vidám, játékos program, melyben idén nyáron, Véneken, az Ifjú Gönyűiek Közösségének záró táborozásán már volt részünk, ismét sikert aratott.

Gondolkodunk azon, hogy a jóakaratú, segítő szándékú emberekkel Gönyűn is létrehozunk egy klubot, ahol lehet majd játszani, csetelés nélkül beszélgetni, zenét hallgatni, netán együtt mozogni, ahol fiatal és felnőtt egyaránt jól tudja érezni magát.

Horváth Attila az ifjúsági program koordinátora, sajtófelelős

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn