Sárospatakon kiváló a polgárőrség együttműködése a társzervekkel

Június után ismét egy tanácskozásra találkoztak a járás polgármesterei, így a Sárospatak és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa megtartotta soron következő ülését. A napirendekről Aros János számolt be.

„Az ülésen sor került a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumra, melyet Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és dr. Téglás István r. ezredes, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője tartottak. Beszámoltak többek között a járás közbiztonságáról is.

Nyugodt szívvel hallhattuk, hogy környékünk még mindig az egyik legbiztonságosabb járás a megyében. Köszönhető ez a Rendőrség, a Polgárőrség és a közterület felügyeletek szoros együttműködésének is.

Ezután az önkéntes területvédelmi tartalékos formáról kaphattunk egy teljes körű tájékoztatást a toborzóktól. A kormányzati szándéknak megfelelően, az ország minden járásában egy tartalékos század kerül felállításra (a sárospataki járásban a Járási Hivatalban lehet bővebb tájékoztatást kapni erről). Akit érdekel ez a szakma, jelentkezzen bátran. Véleményem szerint a század felállítása nem lesz nálunk probléma.”– mondta Aros János Sárospatak polgármestere.

 

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn