Parlagfű oktatás Baksán és Mohácson

2016. január 20.-án és 29.-én, Baksán illetve Mohácson a Duna Irodaház tanácstermében került megrendezésre a Polgárőrség és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara együttműködési keretein belül az első oktatási mozgalom, amely a ,,Polgárőrök a Parlagfű mentesítéséért” címet kapta.

Közel 130 polgárőr részvételével zajlott a képzés, közöttük szép számmal voltak jelen ifjú polgárőrök is. Az említett gyomnövény legtöbbünknek az allergiás megbetegedések okozójaként lehet ismerős, hazánkban közel 1,2 millió ember szenved parlagfű által okozott megbetegedésben. A számadat véget is fontos a növényről szót ejtenünk, továbbá informálódnunk, ugyanis ahogy az  Növényvédelmi Mérnöki és Növényorvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete által tartott oktatáson kiderült: kis összefogással ez a növény eltüntethető hazánk területéről a vele járó kellemetlen hatásokkal együttvéve.

Az oktatás szép számú érdeklődővel, jó hangulatban telt. A két szervezet megismerkedett egymás tevékenységi körével, jogi határaival, továbbá a résztvevők tudomást szerezhettek a parlagfű elterjedésének kialakulásáról Európában, azon belül hazánkban egyaránt. A növény negatív hatása nem válogat a korosztályok között, épp úgy irritál egy fiatal, mint egy sokat megélt egészséges szervezetet. Az okozott reakciók tüdőben, orrban, bőrön és szemen jelentkeznek, tüsszögést, viszketést váltva ki.

A hallgatóság továbbá képet kapott a gyomnövény fejlődési szakaszairól, azok felismerésének módjáról, valamint a leginkább megjegyzendő információról: mikor és hányszor érdemes/kell a parlagfüvet vágni, irtani.  A gyom kialakulására kedvező területek elsősorban a művelt földek – tehát az a térség ahol a terület folytonos változásban van – egy kietlen, több éve változatlan térrészen nem fejlődik ki, mondhatni a változatosságot, a frissességet szereti. Ezen kívül a magjai több évtizedig, akár szűk negyven évig is képesek a talajban lapulni, nem mellesleg 15 %-uk képes azután az egészséges kifejlődésre is. Irtásuk épp ezért gondos odafigyelést és türelmet igényel. Kétféleképpen harcolhatunk a már kifejlődött gyom ellen: fizikai (kaszálás, vágás..) és mechanikai (vegyszerekkel) hatásokkal, amelyek közül a mechanikainál mindig kérjük ki szakember véleményét! A szakember bevonása rendkívül fontos, egyrészről azért mert néhány vegyszer engedélyköteles, másrészről, pedig ha pl. kis kertünkben lefújjuk a parlagfüvet akaratlanul is jut belőle a magunknak szánt élelmiszerekre is, ami nem jelent jót.

Számomra, mint polgárőrnek az oktatás az egyik leglényegesebb információja, a tanulmányaim, ezáltal a szakmámból már jól megtanult, bevésődött: ,,Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jelmondat volt. Ha mindenki rendben tartja a saját háza táját, művelt területeit, akkor nem csak a bírságot úszhatja meg, de ki is húzhat az ország egészségügyi fekete listájáról egy allergiás megbetegedést. A rendezvényen, a vezető oktatónk Fonód Judit is arra szerette volna ráhangolni közönségét, hogy ha mindenki rendet tart maga körül a parlagfű megfékezése terén, akkor sikerülhet hazánkból elbocsájtani a gyomnövényt, amely mára már az első helyre kúszott az allergiás megbetegedések versenyében. Második fontos tudnivaló, amely a Polgárőr tevékenységünkből egyértelmű számomra: ha valaki nem tartja rendben a saját birtokát, próbáljuk meg jobb belátásra bírni megfelelő kereteken belül, 50 % esélyünk van rá, hogy pozitív irányba hajlik a mérleg, azonban ha nem teszünk semmit 100 %, hogy nem is változik semmi. Ha negatív választ kapunk cserébe, akkor annyit tehetünk (jogi határokból adódóan), hogy a települési önkormányzat jegyzőjének jelentjük az esetett és rábízzuk az illetékes hatóságokra (Parlagfű elleni védekezési kötelezettséget előíró jogszabály: 2008. évi XLVI. törvény (NÉB-IH honlapján) Parlagfű elleni védekezést elmulasztókkal szemben alkalmazható bírság mértékének meghatározása: 194/2008. VII.31. Korm.rend.) a további intézkedést, továbbra is a polgárőrök számára már oly ismerős mondat alapján: ,, Megfigyelünk és jelzünk.”

Forrás: Fazekas Andrea

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn