Összehozta a tábor a fiatalokat

Alig utaztak haza a 14-18 év közötti Ifjú Polgárőrök Gyenesdiásról, az Országos Polgárőr Ifjúsági Táborból /OPIT I./, két nap múltán ismét kezdett benépesedni a „főhadiszállás”, a Tulipán Motel.
Augusztus 8.-án ugyanis már érkeztek azok a kissé idősebb, fiatal polgárőrök, akik 18 év felettiek, de még innen vannak a 3o-on. A hétfő esti ismerkedési est után keddtől már elméleti és gyakorlati képzések sora – s persze sok sport, játék és szabadidős program – várt rájuk. Közöttük a 14 kárpátaljai fiatalra is, akik idén másodszor élvezhették az Országos Polgárőr Szövetség vendégszeretetét.

A tábor programja ezúttal is az első két napon főként elméletből – polgárőr ismeretek, az oktatás képzés lehetőségei, a korosztályos problémák, drogok, számítógépes bűnözés, valamint a fiatalok helye és szerepe az OPSZ programjaiban – állt, s napjaink égető kérdése, a terrorcselekmény előkészületeinek felismerése és az életmentés szerepelt. A Honvédelmi napon lőelmélet és lőkiképzés után légpuskával lőhettek a táborlakók, s megismerkedhettek a Honvédség fegyverzetével, védő eszközeivel is. A tábor zárónapján ismét a sport játszotta a főszerepet, ekkor rendezték Gyenesdiáson az Országos Polgárőr Terepfutó Bajnokságot, majd mintegy zárásként Fórumot tartottak.

Az országos verseny közben és után beszélgettünk néhány táborozó fiatallal benyomásaikról, a programról, polgárőri feladataikról. A Pest megyei Monorról érkezett Hartmann Klaudia, az OPSZ Ifjú Polgárőr Tagozat elnökségi tagja második hetét töltötte a táborban, mint csoportvezető.

Tudni kell: mindkét táborban három csoportba osztottuk a résztvevőket. Az egyiknek én voltam a vezetője, s mint ilyen, a „kisebbekkel” is nagyon elégedett voltam. Nem csak azért, mert mind a fiúk, mind a lányok között csoportom tagjai közül került ki a ReiJitsu verseny győztese, de a csoportindulót kreálók között is mi voltunk a legjobbak. A második hetiek – lévén idősebbek – jobban bírták a kiképzést, gyorsan csapattá formálódtak e néhány nap alatt. Nagyon jót tett a fiataloknak, hogy a kevés, de nagyon szükséges elmélet mellett a gyakorlat játszotta a főszerepet. Nem tagadom, maradtam volna még…

Így volt ezzel Orosz Krisztián is, aki a Munkács járásbeli Izsnyétéről érkezett fiatal kárpátaljai polgárőr. S aki már tavaly is itt volt Gyenesdiáson.

Ez a tábor szigorúbb volt, mint a tavalyi. Elsősorban kiképzőinkre gondolok, akik a ReiJitsu és az önvédelem rejtelmeibe avattak be minket. Látszott rajtuk, katonai kommandósként igazi mesterei e témának. Persze nagyon hasznos elméleti előadásokat is hallottunk, amelyek révén betekinthettünk a magyar Polgárőrség mindennapjaiba. Nagyon tetszett ez a táborozás, több magyar fiatallal közöttünk barátságot, aminek lesz folytatása. Jövőre is jönnénk, ha lehet, s nagyon köszönjük az illetékeseknek azt a lehetőséget, hogy a Balaton partján – még ha rossz idő is volt – tölthettük el ezt a pár napot. Nagyon sokat tanultunk, s nagyon jól éreztük magunkat!

A kárpátaljai fiatal szavait hallotta Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkára, aki a kárpátaljai polgárőr egyesületekért is felelős vezető. Mindjárt hozzá is tette:

Köszönjük a Belügyminisztérium és az OPSZ vezetésének azt a lehetőséget, hogy fiataljaink is részesei lehettek e nagyszerű táborozásnak. Mint elmondták, nagyon sokat tanultak arról, hogyan működik Magyarországon a Polgárőrség, hogyan tevékenykednek az egyesületek. Sajnálom, hogy a 20 fős keretet nem tudtuk megtölteni, de fiataljaink közül sokan – szerencsére – dolgoznak, s nem tudtak szabadságot intézni erre az időszakra. Az itt tanultakból tudunk meríteni, hogy a mi polgárőr csapataink is szakszerűen végezhessék munkájukat. A fiataloké a jövő, s ha itt elsajátítják az alapokat, összeegyeztetve az ukrán törvényekkel, a többieknek is át tudják majd adni az itt hallottakat. Ráadásul az is szerencsés: két fiatal rendőr – aki egyben polgárőr is – van a csoportunkban, akik megtapasztalhatták, mennyire számít a magyar Rendőrség a polgárőrökre, a velük közös szolgálatokra. Öröm volt hallani a visszajelzéseiket!

Még ebéd előtt futottunk össze Bangó Martin zalaegerszegi Ifjú Polgárőrrel, a Ganz Ábrahám Szakközépiskola közlekedési szakos hallgatójával, aki érdekes módon került a táborlakók közé…

A barátnőm, Mester Anna, az OPSZ Ifjúsági Tagozat elnökségi tagja. Neki köszönhetően lettem Ifjú Polgárőr, ugyanis szeretek tenni a közért, a biztonságért, s lehettem részese e tábornak. Örülök, hogy „rábeszélt” – igaz, nem kellett sokat győzködnie –, mert igen sokat tanulhattunk, még inkább megismerhettük a polgárőr tevékenység sokszínűségét. Nagyon éveztem a tábort, a változatos programokat, szabadidőnkben pedig a Balaton-part adott lehetőséget a kikapcsolódásra. Sajnos, nem a magyar tenger vize, mert hűvösre, esősre fordult az időjárás, de kiváló lehetőségünk volt ismerkedésre, barátkozásra. Aminek – az internet jóvoltából – lesz folytatása!

Koradélután megérkezett Gyenesdiásra dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. Aki először megbeszélést folytatott dr. Sipos Gyula r. vezérőrnaggyal, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, valamint Hévíz, Alsópáhok és Gyenesdiás polgármestereivel, majd Fórum keretében válaszolt az OPIT résztvevőinek kérdéseire. Mielőtt a fiatalok kérdeztek volna, az OPSZ elnöke röviden szólt a Polgárőrség 25 évéről, a rendkívül sikeres és elismert jelenéről, s a biztató jövőről, amelynek letéteményesei éppen a táborlakók közül kerülhetnek ki. A bevezetőt követően a fiatalok arról kérdezték dr. Túrós Andrást, miben és hogyan segíthetik az Ifjú Polgárőrök a bűn- és balesetmegelőző tevékenységet, mit vár el az OPSZ vezetése az Ifjú Polgárőröktől, s ezért mit tud cserébe „ajánlani”, lehet-e jövőre egy, de hosszabb idejű tábor, mi az elképzelés a határon túli polgárőr egyesületekkel való kapcsolattartásról, segítségről. Mind az OPSZ elnökétől, mind a Fórumon részt vevő dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagytól, illetve dr. Horváth István r. ezredestől, Keszthely rendőrkapitányától kielégítő választ kaptak kérdéseikre a fiatalok, akik este záróbuli keretében búcsúztak egymástól és Gyenesdiástól.

Tóth Zoltán

Fotó: Sebestyén Jenő

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn