Országos Polgárőrnap és Lovas szemle Nyíregyházán – levélben köszöntötte az ünneplőket a miniszterelnök

Noha hőségriadót rendeltek el az ország több részére – szerencsére keleten néhány fokkal „hűvösebb” volt, mint a nyugati végeken –, kisebbfajta népvándorlás indult meg a szombat reggeli órákban Nyíregyháza repülőtere felé. Itt rendezték június 24-én a XXIII. Országos Polgárőrnapot és a VI. Országos Polgárőr Lovas Szemlét.


Az érkezőket a Készenléti Rendőrség Zenekarának pattogó indulói és a megyék részére már előkészített sátrak fogadták. Amikor felcsendültek a Himnusz hangjai, már több, mint ötezer önkéntes bűnmegelőző övezte a központi ünnepségre felállított színpadot.

Ahol jelen volt dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke, dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója, Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, a Rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés végrehajtás képviselői, polgármesterek és polgárőr vezetők. S ott voltak a Kárpátaljai Polgárőrség képviselői is.


A vendéglátó város nevében Kovács Ferenc polgármester arról biztosította az ide érkezetteket: egy dinamikusan fejlődő városba jöttek, amely előtt nagy jövő áll. Kiemelte: az itt tevékenykedő polgárőröknek – a rendőrökkel karöltve – nagy szerepük van abban, hogy jelentősen javult a közrend, a közbiztonság a nyírségi megyeszékhelyen.

E gondolatot folytatva terjesztette ki a megyére az önkéntes bűnmegelőzők és a rendőrök hatékony fellépését a közrend, a közbiztonság érdekében dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, megemlítve: az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága a közelmúltban fogadta el a Polgárőrség beszámolóját elmúlt évi tevékenységéről, s a legnagyobb elismerés hangján szóltak a polgárőrök áldozatos munkájáról. – Csak szuperlatívuszokban tudok szólni az Önök áldozatos tevékenységéről, arról az összefogásról, amely a polgárőröket országszerte jellemzi – tette hozzá.

Magam is polgárőr vagyok, s bár nem lóháton teljesítek szolgálatot, a kezdetektől szívügyemnek tekintettem az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának létrehozását, fejlesztését, sikeres működését – kezdte köszöntőjét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Lakitelken „ringott” e szolgálati forma bölcsője, s mára már gomba módjára szaporodnak azok az egyesületek, amelyekben lovasok is teljesítenek szolgálatot. Nem véletlen, hogy jelentős elismerés övezi a dr. Rácz Adrienn vezette tagozat munkáját, hiszen tagjaik igen sikeresen teljesítik szolgálatukat a külterületeken és a határ mentén is.


Az ünnepség különleges pillanatai következtek, amikor Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott lépett a mikrofonhoz. Aki a miniszterelnöki kabinet nevében mondott köszönetet az önkéntes bűnmegelőzők áldozatos munkájáért, majd felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a polgárőrökhöz írott köszöntő és tevékenységüket köszönő levelét.


Az ünnepség narrátora ezt követően szólította a mikrofonhoz dr. Túrós Andrást, az OPSZ elnökét. Aki beszédében azt hangsúlyozta: a mai ünnep nem csak azoké, akik itt vannak Nyíregyházán, hanem a több, mint 60 ezer magyar polgárőré. Az itt jelenlévők a szórakozás és kikapcsolódás mellett az állami és rendészeti szervek vezetői előtt ily módon is hitet tesznek az ország biztonsága, a bűnmegelőzés iránti elkötelezettségük mellett! A mai polgárőrnap a rendészeti összefogás ünnepe is – hangoztatta a szónok, aki kifejtette: soha nem volt olyan összefogás a Rendőrség, a Polgárőrség, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az önkormányzatok között, mint napjainkban! A Polgárőrség egyfajta híd szerepét tölti be, motorjai lettek ennek az összefogásnak! Ugyanakkor ne feledjük: más üzenete is van a mai napnak! „Kegyes” királyunk, Szent László emlékéve van. Őt választotta védőszentjévé májusban az OPSZ Küldöttgyűlése. Éljünk és dolgozzunk az ő iránymutatása szellemében. A Polgárőrség közbiztonsági kincs, nemzeti érték – emelte ki az OPSZ elnöke, aki végül tartalmas ünnepet kívánt az önkéntes bűnmegelőzőknek és családtagjaiknak.


Ünnepi beszédében dr. Pintér Sándor belügyminiszter külön köszöntötte azt a 150 polgárőrt – közöttük az 50 Ifjú Polgárőrt – aki ma tesznek ünnepélyes fogadalmat, kötelezik el magukat a közrend, a közbiztonság védelme mellett. Ami ma Magyarországon szilárd és szélsőségektől mentes. És ez a polgárőröknek is köszönhető, miként az is, hogy a rendőrökkel közös tevékenységüknek köszönhetően hazánkban az elmúlt hét év alatt felére csökkent a közterületi bűnelkövetés.

A miniszter kiemelte: a polgárőrök szabadidejüket áldozzák fel a települések biztonságáért, óvják az iskolák, óvodák környékén a gyermekeket, s részt vesznek a határvédelemben is.

Hozzátette: ehhez az önkéntes munkához többféle támogatást kapnak az önkéntes bűnmegelőzők. Az idei és a jövő évi költségvetésben a kormány több, mint 1 milliárd forintot biztosít a Polgárőrségnek, ami ötszöröse a 2010-es összegnek. Emellett 30 ezer láthatósági mellényt, robogókat, kerékpárokat és pályázati úton szolgálati gépjárműveket is kaptak. A Belügyminisztérium előterjesztése alapján több olyan törvénymódosítást szavazott meg a parlament, amely a polgárőrök tevékenységét támogatja.
Az Országos Polgárőr Szövetség biztonsági stratégiát követő programokat dolgozott ki, mint a 300×100 Biztonság, a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program, vagy a határvédelmi tevékenység. Ezek mindegyike illeszkedik a Rendőrség programjaihoz, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács célkitűzéseihez.

Az együtt gondolkodás, a közös cél és a közös végrehajtás mintapéldája, Hogy Papp Károly r. altábornagy, az ORFK vezetője, dr. Túrós András, az OPSZ elnöke és dr. Hatala József, az NBT elnöke felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, s ennek megfelelően cselekedtek.

Büszke vagyok arra, hogy én is polgárőrnek vallhatom magam! Folytassuk a megkezdett munkát, őrizzük hazánk biztonságát! Köszönöm az eddigi munkát, további sikereket polgárőrök! – fejezte be beszédét a belügyminiszter.


Következtek a legünnepibb pillanatok: az új polgárőrök fogadalomtétele. Farkas Viktória Ifjú Polgárőr előmondásával 150 polgárőr – közöttük 50 Ifjú Polgárőr – tett fogadalmat az ünneplők előtt Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának Hazám, hazám című betétdala zenei aláfestése mellett.

Az esküt tetteket, s valamennyi polgárőrt áldotta meg ezt követően valamennyi történelmi egyházfelekezet nevében Bodnár Máté református lelkész.

Azután gazdát cserélt a vándorzászló, amelyet az elmúlt évi rendező, Győr-Moson-Sopron megye polgárőr szövetségének elnöke, Csaplár Zoltán adott át a szabolcsiak képviselőinek, a szervezőbizottság társelnökeinek, Cidor Mihálynak és Lisovszki Róbertnek. Az ünnepség elismerések átadásával, majd a Szózat hangjaival ért véget.
Kitüntetések:
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Fehér Attilát, a Levéli PE elnökét, Deli Miklóst, a Heves Városi PE elnökét, Sebestyén Pétert, a Pincehelyi PE elnökét és Földi Miklóst, a Nyírmadai PE elnökét.
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége „Polgárőr Város” kitüntető címet adományozott Mórahalom Város Önkormányzatának /Csongrád/, Szentes Város Önkormányzatának /Csongrád/, Mór Város Önkormányzatának /Fejér/, Hajdúhadház Város Önkormányzatának /Hajdú-Bihar/, Balassagyarmat Város Önkormányzatának /Nógrád/, Fót Város Önkormányzatának /Pest/, Gödöllő Város Önkormányzatának /Pest/ és Nyíregyháza Város Önkormányzatának /Szabolcs-Szatmár-Bereg/.
„Polgárőr Község” kitüntető címet vehetett át Dunafalva Község Önkormányzata /Bács-Kiskun/, Csabaszabadi Község Önkormányzata /Békés/, Jákfalva Község Önkormányzata /Borsod-Abaúj-Zemplén/, Nyúl Község Önkormányzata /Győr-Moson-Sopron/, Nagyigmánd Község Önkormányzata /Komárom-Esztergom/, Kékcse Község Önkormányzata /Szabolcs-Szatmár-Bereg/, Fadd Község Önkormányzata /Tolna/, Olaszfa Község Önkormányzata /Vas/, Pétfürdő Község Önkormányzata /Veszprém/, Nagyesztergár Község Önkormányzata /Veszprém/ és Semjénháza Község Önkormányzata /Zala/.
„Fővárosi Polgárőr Kerület” kitüntető címet kapott Budapest XV. kerület Rákospalota Önkormányzata.
Az elismeréseket dr. Pintér Sándor és dr. Túrós András adták át.
Az országos rendőr-főkapitány tárgyjutalomban részesítette Halmosi Sándort, a Mázai PE elnökét, Győri Mihályt, a Hetény Vezér PE elnökét, Nemes Dezsőt, a Taktaharkányi PSZ elnökét és Szula Ferencet, a Hódmezővásárhelyi PE elnökét.
Az elismeréseket dr. Töreki Sándor és dr. Túrós András adták át.
A Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója Postabiztonságért Érmet adományozott a Budapest XIII. kerület Angyalföld Polgárőr Szervezetnek és a Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezetnek.
A kitüntetést dr. Károlyi László és dr. Túrós András adták át.
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnökséges Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetésben részesítette: Kaiser József Lajost, a Józsefvárosi Polgárőrség, Katasztrófavédelmi- és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét, Füziné Kajdy Zitát, az Orfűi Kopácsi Sándor díjas PE elnökét, Kaszás Mihályt, a Hercegszántói Polgárőrség elnökét, Árgyelán Istvánnét, a Kétegyházi Petőfi PE elnökét, Lovász Lászlót, a Tarcali PE elnökét, Tóth Zoltánnét, a Tápéi PE elnökét, Nagy Gábort, a Kőszárhegyi Polgárőrség elnökét, Halász Istvánt, a Polgárő Egyesület Tápszentmiklós elnökét, Uzonyi Attila r. ezredest, a DebreceniRendőrkapitányság vezetőjét, Szabó Györgyöt, a Zagyvaszántói PE tagját, Zölei Istvánnét, a Szolnok Városi PE tagját, Németh Zsoltot, a Nagyigmándi PE tagját, Demeter Gábort, a Balassagyarmati PE tagját, Könyvesi Csabát, az Őrbottyáni PE elnökét, Csicsai László Viktort, a Kőröshegyi PE tagját, Nagy Istvánt, a Rozsréti PE elnökét, Szénási Lajost, a Várdombi PE elnökét, Kedves Rudolfot, az Egyházashetyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját, Bérczi Oszkár Jánost, a Gyulafirátóti PE tagját és Tornyos Zoltánt, az Ebergényért PE tagját.
Ugyancsak a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata elismerésben részesült a Városi Polgárőrség Törökszentmiklós és az Érdi Városi Polgárőr Egyesület.
Ezen elismeréseket dr. Túrós András adta át.
A megnyitóünnepséget követően látványos bemutatóval kezdődött meg a színpad mögötti területen a VI. Országos Polgárőr Lovas Szemle, amelyet valamennyi közjogi méltóság és rendészeti vezető megtekintett. A polgárőr lovasok karusszelje után helyzetgyakorlatokat – fa tolvaj feltartóztatását, ájult emberen segítést, bulizó fiatalok közötti lovas mozgást – mutattak be a lovas polgárőrök. Ezt követően – ahogy az már évek óta hagyomány – a vendégek ellátogattak a Nyíradonyi Polgárőr Egyesület sátrához. Ahol Nagy Gyula elnök és munkatársai finom falatokkal kedveskedtek nekik.
Dr. Pintér Sándor ezt követően utazott vissza Budapestre, míg a többiek dr. Túrós András vezetésével több megye sátrát keresték fel, s beszélgettek el az ünneplő polgárőrökkel. Akik látványos bemutatók sora mellett kulturális és sport programokon szórakozhattak, több, mint százan vérüket is adták, rászoruló embertársaik megsegítése érdekében. A nagy sikerű nyíregyházi rendezvény – köszönet a Telekomnak, Nyíregyháza Önkormányzatának, és a támogatóknak – az esti órákban ért véget.
Tóth Zoltán
Fotó: André Ildikó

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn