Önkormányzati beszámoló Cinkotán

A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be Hajdú Károly r. alezredes kapitányságvezető a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányság 2016. évben végzett munkájáról.

A kapitány 2017. április 12-én tartott beszámolójában elmondta, hogy a rendőrkapitányság sikeres esztendőt zárt a tavalyi évben. Jelentős eredményként értékelte, hogy Cinkotán 2016-ban tovább csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, amely érték a legalacsonyabb az elmúlt hét év eredményeit tekintve. Jelentősen javult a gépjárműfeltörések, a lakásbetörések, valamint a garázdaságok nyomozáseredményességi mutatója a 2015-ös évhez képest.

A kapitány megköszönte a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat polgármesterének és a képviselőtestület tagjainak munkáját, támogatását, valamint együttműködését. Továbbá a kerületben működő polgárőr szervezetek közül kiemelte a Mátyásföldi Polgárőr Egyesület és a Rákosszentmihályi Polgárőr Egyesület tevékenységét.

A rendőrkapitány jövőbeli célkitűzései között szerepel a büntetőeljárások és szabálysértési eljárások lefolytatásának gyorsítása, a közlekedésbiztonsági helyzet tovább javítása, a kerékpáros járőrszolgálat fenntartása, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének fenntartását, javítását szolgáló rendőri tevékenységek folytatása.

A tizenöt képviselőből tizenöten egyhangúlag igennel szavaztak.

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn