Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség Közgyűlése

Április 22.-én tartotta éves közgyűlését a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség Balassagyarmaton.

A Közgyűlésen részt vett Dr. Nagy László r. dandártábornok megyei főkapitány, Dr. Budai István bv. dandártábornok a Balassagyarmati Börtön és Fegyház Parancsnoka, Ferencsik Raymond r. ezredes megyei főkapitány helyettes, Antal István tü. ezredes Megyei KAT VÉD. igazgató helyettes, Csík Csaba r.alezredes Balassagyarmati kapitányságvezető, Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere. Az Országos Polgárőr Szövetség részéről Horváth Róbert ifjúsági, sport és karitatív alelnök.

Vass Miklós megyei elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit és felkérte Jávorka Jánost levezető elnöknek.

Ezután Medvácz Lajos polgármester röviden bemutatta a várost, majd a polgárőrség tevékenységét méltatta a városban az elmúlt 26 éves viszonylatban. Beszédét követően átvette polgárőr igazolványát a megyei elnöktől.

A levezető elnök a hivatalos megnyitó után az elnöki beszámoló és az éves feladatok ismertetését kérte a napirendi pont alapján.

Vass Miklós beszámolt az elmúlt év tevékenységéről kiemelve a növekvő szolgálatok számát 421.390 óra ebből 21.070 a rendőrséggel közösen. Ez az óraszám 156 óra /fő szolgálatot jelent. Sajnos a támogatások évről –évre csökkennek a kiváló eredmények ellenére, mert kis területű, kevés létszámú megye vagyunk bár a taglétszám 2707 fő ami a lakosság 1,5%-a. Még 80 ifjú polgárőr is segíti a munkát.

Kiemelte beszámolójában a 300×100 programot, az ifjúsággal való külön foglalkozást a polgárőr pedagógusokon keresztül. Az időskorúak védelme és az egyházzal való együttműködés szerepe is kiemelt feladat. Az Önkormányzatokkal a kapcsolat töretlen A KAT:VÉD-del az önkéntes tűzöltó polgárőrök tartják a  kapcsolatot. A B.V – vel szintén jó a kapcsolat. Megyei ifjú polgárőrnap kerül megrendezése az egyházzal közösen a Nógrádmegyeri Plébánián.

Dr. Nagy László dandártábornok megyei főkapitány megköszönte az elmúlt évi közös munkát. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a megyében csökkent a bűncselekmények száma, ami közös szolgálatoknak is köszönhető. Az éves munkához sok sikert kívánt.

Horváth Róbert OPSZ alelnök Dr. Túrós András üdvözletét tolmácsolta és megköszönte a megyei polgárőrök munkáját és azt kívánta legyen a megye a „béke szigete. „

A beszámolókat a megyei közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta.

Ezután elismerések átadására került sor:

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatot vehetett át:

  • Egyed Rezső a Somoskűújfalusi polgárőr Egyesület Elnöke
  • Pogány Károly 70. születésnapja alkalmából a Kisbágyon Polgárőr Egyesület Elnöke
  • Illés István a Kétbodonyi Polgárőr Egyesület tagja 20.éves polgárőr munkájáért

Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatot vett át:

  • Antal Gergely Tamás a Tar Polgárőr egyesület tagja

A közgyűlés bezárása után az elnök mindenkit meghívott ebédre.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn