Mozgalmas szolgálaton vannak túl a tiszadobi fiatal polgárőrök

Kovács Kornél és Mata Tamás az idei Országos Polgárőr Ifjúsági Táborban, még ifjú polgárőrként vettek részt, de tudásuk, rátermettségük és az eddigi szolgálatok alatt szerzet tapasztalatuk alapján, már teljes értékű polgárőrei a Tiszadobi Polgárőrök Egyesületének.

Kiérdemelték, hogy önállóan lássanak el szolgálatot. A „tűzkeresztségen” 2017. október 15.-én estek át, és az első szolgálatuk roppant mozgalmasra sikerült.

14 óra után nem sokkal értesítették őket a helyi gyermekvédelmi intézet nevelői, hogy az egyik neveltjük a közös helyiségből több lakótársa ruháját ellopta és ismeretlen helyszínre távozott. A fiatal polgárőrök a térfigyelő kamera rendszer segítségével hamar a kereset személy nyomára bukkantak. A helyszínen a nevelt kérésükre elmondta, hogy valóban ellopta a ruhadarabokat és eladta. A polgárőrök kérésére a nevelt visszament velük az intézetbe ahol értesítették a rendőrséget. Szolgálatuk második felében a helyközi buszjáratról leszálló, szintén két intézeti nevelten látták, hogy ittas állapotban vannak, őket az intézetbe visszakísérték ám beérkezésüket követően nem sokkal az egyik nevelt rosszul lett, elájult. Amíg a fiatal polgárőrök ellenőrizték a légzést, keringést majd stabil oldalfektetésbe rakták a rosszul lett neveltet addig a nevelők értesítették a mentőket. Mentő egység kiérkezése után a fiatal polgárőrök az ellátásban is segítettek, mivel ismerték az ittas neveltet és tudták, hogy agresszívan viselkedhet. Az eset komolyságát mutatja, hogy a kiérkező mentő egység egy eset kocsi segítségét is kérte, és végül az eset kocsi személyzete szállította el a még mindig kábán fekvő személyt.

A fiatal polgárőrök a kiváló hely és személy ismeretükről, valamint informatikai tudásukról is tanúbizonyságot tettek szolgálatuk során.

Tiszadob, 2017. október 15.

dr. Gutay István Egyesületi Elnök

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn