Mórahalmi rendezvényt biztosítottak a polgárőrök is

A Homokháti Sokadalmat idén tizennegyedik, kísérőrendezvényét, a Dél-alföldi Rétesfesztivált nyolcadik alkalommal rendezték meg a hétvégén Mórahalom.

A fesztivál három napon át kínál kulturális, művészeti és szórakoztató programokat. Pénteken 16 órától fesztiválba hívogató dixieland zenekar járta a várost, és megnyílt a rétes udvar, ahol hagyományos és különleges réteseket lehet kóstolni. A fesztiválhívogató felvonulás a Móra Ferenc Általános Iskolától indult, amit 18 órakor követett az ünnepélyes megnyitó az Aranyszöm Rendezvényházban.

A szombat aratóünneppel kezdődött, 13 órakor az öregfiúk mérkőztek meg a Sportkomplexumban. 17 órától hagyományos ünnepi mise és kéveszentelést tartottak a mórahalmi Szent László-templomban. 18.30-tól fellépett Molnár György és zenekara, közreműködött Zalatnay Sarolta és Aradszky László. 20 órakor kezdődött a hajnalig tartó arató bál a Kikindai betyárokkal. Vasárnap családi programokkal várták az érdeklődőket, majd tűzijáték zárta a rendezvénysorozatot.

Átadták a sportolóknak a városi teniszpálya új klubházát július 8-án. A Mórahalmon teniszezni tanuló gyerekek és lelkes felnőttek együtt szurkoltak Fenyvesi Tibor 2006-os magyar bajnok és Bíró André ATP ranglistás, többszörös junior magyar bajnok teniszezők bemutató meccsén.

A mórahalmi polgárőrség a három napos rendezvényen a rendőrséggel, a társ szervekkel és a biztonsági céggel együttműködve a biztosítási feladatokat rendben hajtották végre – tájékoztatta honlapunkat Sárközi László elnök

Képek: Lázár Attila

Szerző: Magyari Béla

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn