Megkezdte munkáját az új elnökség a Somogy Megyei Polgárőr Szövetségnél

Megtartotta alakuló elnökségi ülését a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség megválasztott új elnöksége 2017. március 16.-án Kőröshegyen, a Polgármesteri Hivatal épületében található, helyi polgárőr egyesületi irodában.

Poór Gyula a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség megválasztott elnöke, aki egyben a helyi polgárőr egyesület elnöke, köszöntötte az elnökség tagjait, Gazdag Ferenc elnökhelyettest, Domán Tibor, Csernai Ákos Ottó és Kovács Attila alelnököket. Az elnökségi ülésen megjelent Apáti Kinga Csilla a megyei Szövetség, Felügyelő Bizottságának újonnan megválasztott elnöke is.

Az elnök bevezetőjében köszöntötte az újjá alakult elnökséget, majd elmondta, hogy nagy feladatot vállaltak magukra, remélik az előző elnökség által kitaposott úton tudnak tovább menni, és nem szeretnék, hogy amit a nagy elődök elértek az semmibe vesszen.

A napirendi pontok ismertetése után, az elnök úr ismertette, hogy milyen elvárásai, kérései vannak az alelnökök és az elnökség felé. Áttekintették a járások helyzetét, a 2 újonnan bekerült alelnöknek, átadásra kerültek azok az anyagok, amelyek munkájuk során segítségükre lehetnek, hogy jobban megismerhessék területüket, kiigazodjanak a munkájuk során rájuk váró nehézségeken. A felügyelő bizottság elnökével szintén megbeszélésre került, hogy, milyen formában képzeli az együttműködést, a közös munkát. A továbbiakban áttekintésre került a megye pénzügyi helyzete, megvitatták és elfogadták a szövetség első féléves munkatervezetét. Megbeszélésre került, hogy a 2016 októberében a Szövetség tulajdonába került siófoki székház épületét, hogyan tudnák tovább hasznosítani illetve erről javaslatok készültek. Bemutatásra és elfogadásra kerültek azok a jogszabályi anyagok, amelyek ki lettek dolgozva megyei szinten és ez által szabályozottabban és hatékonyabban tud működni a megyei szövetség.

Mivel a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség az idei évben ünnepli alapításának 20. évfordulóját, döntött az elnökség arról, hogy egy megyei polgárőrnap keretén belül megünneplik e jeles évfordulót. A rendezésre vagy pályázatot írnak ki vagy felkérnek erre egyesületet. Ezután több aktuális napi fontosságú ügy megbeszélésére került sor.

Gazdag Ferenc

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn