Madarak a kertben és a ház körül

Ahhoz, hogy találkozhassunk tollas barátainkkal, sokszor a közvetlen környezetünket sem kell elhagynunk. Akár lakásban, akár kertes házban élünk, mindenhol belefuthatunk madarakba.

A városokban, az emeletes házak tetején néha megtelepszik a csóka. Ez a varjúféle madarunk rokonaihoz hasonlóan nagyon intelligens, szürke feje és fekete teste jó ismertetőjegy. Szintén az épületek magasabb részein költ a sarlósfecske, amely nevét az alakjáról kapta. Érdekessége a madárnak, hogy a levegőben repülve alszik néhány pillanat erejéig és csak akkor száll le, ha költ. Ehhez a fajta élethez (épületek repedésein való kapaszkodás) alkalmazkodtak lábai is, valamint hosszú, áramvonalas szárnyai. A molnárfecske is szereti az emberi közelséget, gyakran ablakok környékére építi fészkét vagy eresz alá.

A kertes házak gyakori vendége is szintén egy fecske, méghozzá a füsti, mely az ereszek alatt talál otthonra, vagy a felhagyott, esetleg működő istállók gerendáin rakja meg fészkét. Sokan csak villás-farkú fecskeként ismerik. Torkán a vörös folt jó ismertetőjegy, a fiataloknál, ez barna nem vörös. A fecskék a többi madárhoz hasonlóan nagy hasznot hajtanak, hiszen rengeteg legyet, szúnyogot szednek össze akár maguknak, akár a fiókáiknak.

Sokan nem kedvelik a verebek jelenlétét, de ők már természetes velejárói az emberi kultúrának, leleményességük révén, keresik az ember társaságát, hiszen akár a téli etetőkről potyáznak, akár fészkelési szezonban könnyen találnak a szemét környékén táplálékot. A fészkükhöz is könnyen találnak alapanyagot az udvarokon, utcákon. A mezei verébnél a két nem ugyanúgy néz ki, a csokibarna fejtető és a szürkés-fekete  pofafolt jó ismertetőjegyük. A házi verébnél a két nem különböző. A hím fekete torka, szürke és barna feje jól megkülönbözteti a tojótól. A házi rozsdafarkú és a barázdabillegető is gyakori vendég az udvarokban. Ha nem találnak alkalmas fészkelőhelyet, egy jól kihelyezett „C” típusú odúval van rá esély, hogy maradásra bírjuk őket.

A széncinege és a kék cinege is megtelepíthető „A” valamint „B” típusú odúval, csak egy nyugodt pontján kell kihelyezni a kertnek/udvarnak. Ezek a madarak kétszer is költhetnek egy évben, szóval, ha szerencsénk van az egész fiókanevelési szezonban találkozhatunk velük. Arról nem is beszélve, hogy mennyi kártevőt szednek össze a növényekről.

Mára már betelepedett javarészt az erdőkből a fekete rigó és az énekes rigó. Mindkét faj gyakori fészkelője az emberi településeknek. A fekete rigó olyannyira, hogy már vonulni sem nagyon vonul el, és amelyik mégis elmegy, az is sokkal rövidebb távra, mint régebben. Telente almát, konyhai maradékot fogyasztanak az etetők környékén, a hideg pedig nem fog ki rajtuk. Rendszerint bokrokba, tujákba építi otthonát. A fekete színezetű hím és a barna színű tojó könnyen felismerhető és jól megkülönböztethető a fehér alapon barna pöttyös hasú rokonuktól, az énekes rigótól, mely faj azonban még vonuló.

A pintyfélék sem kerülik el a kerteket, udvarokat. A tengelic, zöldike, kenderike, erdei pinty és csicsörke kvintett bármelyik tagja dönthet úgy, hogy a mi telkünkön neveli fel fiókáit. Ezek a fajok a tujáktól a lila akácon át a barackfákig bármin otthonra találhatnak. Nem túl nagy, ám annál tatarosabb fészkeket készítenek. Sőt, télen az etetőnkön is szívesen vendégeskednek (a csicsörke kivételével, ami elvonul).

Ki ne ismerné, a mindenki által csak gerlének vagy galambnak titulált szürke színezetű, fekete tarkócsíkkal rendelkező balkáni gerlét. Ő előszeretettel telepszik meg kicsit magasabban a fákon, ahol a pár gallyból összedobott, rendezetlen otthonában neveli fel 1-2 fiókáját. Jóval nagyobb termetű rokona az örvös galamb, vele sokszor találkozhatunk városi parkokban is. Néhány egyede még vonuló, de rengeteg telel át, mivel a városokban sokan etetik a galambokat a köztereken.

A sok szőlősgazda által nem kedvelt seregélyt se hagyjuk ki, ez a madár az öreg gyümölcsfák odvaiban talál megfelelő életkörülményeket. Legalább annyi kártevő rovart megeszik mint amennyi túlérett meggyet vagy szőlőt. Rengeteg hangot tud utánozni, nevét onnét kapta, hogy ha nagy csapatokban járja a határt, akkor a több ezer madár olyan, mint egy seregnyi éjszaka.

Kis énekesek közül érdemes még megjegyezni a vörösbegyet és a szürke légykapót is. A vörösbegy a nyugodtabb bokrosokban fészkel, míg a szürke légykapó nem túl jellegzetes színeivel, nevéhez híven az ereszek, repedések környékén épült otthonába hordja a legyeket, fiókáinak.

És ez csak néhány kiragadott madárfaj a sok közül, mellyel találkozhatunk közvetlen környezetünkben.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn