Lampionos felvonulást biztosítottak a polgárőrök

Már több éves hagyomány Szentesen április 30-án este a “Lampionos felvonulás”, melyen a város és a környező kisebb településekről jelentős létszámmal vettek részt.  A látványos városi rendezvényt utcai karnevál nyitotta, majd a sötétedés beálltával az ünneplő tömeg színes lámpásokkal kivilágítva, zászlókkal és lufikkal a kezükben zeneszó kíséretében zárt rendben végigvonultak a főutcán az Ifjúsági ház melletti területre, az un. “gödörbe”.

Az itt berendezett helyszínen színpad, büfésátrak és kirakodóvásár várta a szórakozni vágyókat. A késő estig tartó mulatságról három jól ismert könnyűzenei csapat  gondoskodott.

A nagy tömeget megmozgató felvonulás és az azt követő egyéb rendezvények zavartalan, zökkenőmentes lebonyolításában a szervezők és a rendőrség mellett a helyi Polgárőr Egyesület is segédkezett,  11 fő látott el jelzőőri- /forgalomirányító/ és közrend biztosítási szolgálatot a több órán át tartó ünnepségen.

Hála a jó szervezettségnek és a biztosításban résztvevő felkészült állománynak köszönhetően a rendezvény probléma és eseménymentesen zárult – tájékoztatta portálunkat Szabó Zoltán sajtóreferens.

Kép: Szabó Zoltán

Forrás: Magyari Béla

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn