Külterületen segítettek az idős embereken

A helyi körzeti megbízottak segítségével jutottak el a társszervek képviselői az idős emberekhez Debrecen külterületén.

A Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség szervezésében rászoruló, idős embereknek osztottak tartós élelmiszercsomagot 2016. december 13-án és december 15-én Nagycsere és Haláp térségében. Az élelmiszercsomagok eljuttatásában a Debreceni Rendőrkapitányság Kertségi Rendőrőrsének körzeti megbízottjai is segítettek, akik jól ismerik a területet és az ott élőket. A hagyományosnak tekinthető rendezvényen a helyiek szívesen fogadták a körzeti megbízottakat, akikhez bizalommal fordulhatnak, ha baj van.

A helyi Tanyagondnoki Szolgálat, a Debrecen Megyei Jogú Város Gyermekvédelmi Intézménye, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a helyi önkormányzati képviselők, a Haláp-Nagycserei Polgárőrség, a Zrínyi Vadásztársaság, a Nyírerdő Zrt., képviselői mellett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa is jelen volt, aki  a „Házhoz megyünk” program keretén belül a vagyonvédelem fontosságára és lehetőségeire is felhívta a lakosok figyelmét.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn