KRESZ-FAKTOR 2018

A friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok két fordulós közlekedésbiztonsági vetélkedőjének fő díja egy személygépkocsi.

A 17-25 év közötti gépjárművezetők közlekedésének biztonságosabbá tételét célozza a tavaly életre hívott, és nagy sikerrel megtartott KRESZ-Faktor vetélkedő, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére az idén is megszervez a Hungaroring Sport Zrt. A program részleteit a 2018. március 26-án megtartott sajtótájékoztatón ismertették, ahol az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságot Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke képviselte.

A vetélkedő első fordulójában a résztvevők online KRESZ-tesztet töltenek ki (a teszt március 27-én reggeltől elérhető a kreszfaktor.hu weboldalon), a második feladat során a versenyzőktől rövid videókat várnak, amelyek témája az FIA által megfogalmazott, biztonságos közlekedéssel kapcsolatos aranyszabályok valamelyike. A döntőt 2018. június 28-án, a Hungaroringen, ezen belül a Groupama Tanpályán tartják meg. A fődíj egy limitált szériás Hyundai i20 személygépkocsi.

A figyelemfelhívó országos vetélkedő-sorozat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére indul útjára, fővédnöke ezúttal is dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, aki az esemény bemutatkozó sajtótájékoztatóján a következőket mondta:

„A KRESZ-Faktor vetélkedőnek tavaly nagy sikere volt, ugyanakkor az is kiderült a verseny során, hogy szükség van az effajta szemléletformálásra. S nem csupán azért, mert éppen a 17-25 év közötti, friss jogosítványosok vannak a legnagyobb veszélyben az utakon, hanem azért is, mert a tavaly kitöltött tesztek azt mutatták: van még hova fejlődni. A statisztikák szerint a fiatalok elsősorban a nem megfelelő sebességmegválasztás, manőverezési problémák, illetve irányváltási, előzési problémák miatt szenvednek balesetet. Ezek közül jó néhány adódhat abból, hogy bár megszerezték a jogosítványt, nem ismerik megfelelően a KRESZ-t. Ezért gondoljuk úgy, hogy nem csupán a vezetéstechnikai gyakorlatok fontosak, hanem az elmélet, és a szemléletformálás is. Ebben segíthet a KRESZ-Faktor, amelyet tavaly hagyományteremtő célzattal hívtunk életre. Ezen túlmenően pedig hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a közlekedésbiztonságra nevelés, a környezettudatos közlekedésre nevelés a közoktatás része lenne.”

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idén is szívesen látja a döntőbe jutó versenyzőket a mogyoródi Formula–1-es versenypályán:

„A Hungaroring évekkel ezelőtt elkötelezte magát a biztonságos közlekedésre nevelés mellett, azt szoktuk mondani, inkább a nyílt napokon, biztonságos körülmények között feszegesse valaki a határait, mint a közúton. Vezetéstechnikai tréningjeinken pedig igyekszünk abban segíteni, hogy ha mégis vészhelyzet alakulna ki az utakon, azt a lehető leghatékonyabban ki tudják védeni a sofőrök. Ez, vagyis a biztonságos közlekedésre nevelés a célunk a KRESZ-Faktor vetélkedővel is. Tavaly sikernek ítéltük meg, hogy az online felületen több mint tízezren regisztráltak, s közülük 5366 résztvevő ki is töltötte a tesztet – 62 százalékos átlaggal. Legutóbb kizárólag a Facebookon zajlott az első forduló, most ehhez egy külön weboldalt fejlesztettünk, amelyen elérhetőek a tesztek és a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat.”

Az értékelést szakmai zsűri végzi, amelynek tagjai között ott lesz túraautó-világbajnoki ezüstérmesünk, Michelisz Norbert is:

„Hat-hét éve dolgozom együtt a Tanpálya tapasztalt instruktoraival, közösen szervezünk tréningeket, amelyek során rutinos sofőrök és friss jogosítványosok egyaránt próbára tehetik képességeiket. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az effajta próbatételt ne a közúton tapasztalják meg először a sofőrök. Tapasztalataim szerint a tréningeken azokat éri nagyobb meglepetés, akiknek már van rutinjuk, s túlságosan optimisták a saját tudásukkal kapcsolatban. A friss jogosítványosok között is akad jó néhány ilyen. Ezért is fontos, hogy a KRESZ-Faktor vetélkedő során az ő figyelmüket is fokozottan ráirányítsuk a biztonságos közlekedés fontosságára, s arra, hogy egy apró figyelmetlenség is lehet végzetes, egy kisebb hiba is lehet az utolsó.”

A kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben valósítja meg a Hungaroring. Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsadó is megerősítette: a friss jogosítványosok a legveszélyeztetettebb réteg:

„Minden évben százával kerülnek ki az utakra a friss jogosítványosok, így elengedhetetlen, hogy figyelemfelhívás folyamatos legyen. Magyarországon a sofőrök négy-öt százaléka minősül kezdőnek – ők nem mind friss jogosítványosok, de egy-két éve vezetnek –, s a balesetek tíz százalékát okozzák ők, ami azt jelenti, hogy kétszer annyit, mint a tapasztalt sofőrök. A baleseti statisztikák azt mutatják, hogy ebben a korosztályban sajnos előfordulnak alkoholos, esetleg drogos befolyásoltság alatt okozott balesetek – ezekre is rá kell irányítani a fókuszt. A friss jogosítványosok közül ugyanis még teljesen józan állapotban is gyakran előfordul, hogy nem ismerik fel a veszélyt, vagy ha fel is ismerik, nem tudják elkerülni. Ezen próbál változtatni például a KRESZ-Faktor vetélkedő.”

A KRESZ-Faktor vetélkedő fődíja egy limitált szériás Hyundai i20, amelyet a Hyundai Holding Hungary Kft ajánlott fel, s a cég képviseletében Fonay Gergely marketing és kommunikációs vezető elmondta, örömmel álltak a jó ügy mellé:

„Nem gondolkodtunk sokáig azon, hogy támogassuk-e a KRESZ-Faktort, a kezdeményezés üzenete ugyanis azonnal megfogott minket. S nem csupán azért, mert a Hyundai több modellt is gyárt kifejezetten ennek a korosztálynak, hanem mert számunkra is fontos a fiatalok képzése, oktatása. Hiszünk abban, hogy a közlekedési problémákra, veszélyekre igenis fel kell hívni a figyelmet. Így azután örömmel ajánlottuk fel a vetélkedő fődíját a Hyundai i20-at. A verseny győztese egy limitált szériás autót kap, amelyet a labdarúgó-világbajnokságra, speciális felszereltséggel alakít ki az anyavállalat. Bízom benne, hogy a nyertes szeretni fogja.”

A döntőben résztvevők közül azonban nem csupán a győztes távozhat értékes ajándékkal, hiszen vezetéstechnikai tréningek ugyanúgy gazdára találnak, mint Formula–1-es belépők.

S ha már Formula–1: a sajtótájékoztató végén Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, hogy ki lesz a sztárvendég az immár hagyományosan Budapest belvárosában tartandó Nagy Futamon:

„ A pilóták közül a Red Bull holland fenegyereke, Max Verstappen bemutatózik Budapesten. Ő még nem járt itt, de a többiektől már tájékozódott az eseményről, amelyen bizonyára ő is remekül érzi majd magát. S hogy mekkora igény van a világban az ilyen autósportot népszerűsítő, városi eseményekre, azt jól mutatja, hogy Chase Carey, a Formula-1 elnöke, és a Liberty Media vezetőségének több tagja is elfogadta a meghívásunkat. A paddockot a Bazilikánál építjük fel, a belvárosi felvonulás résztvevői pedig a Károly körúton és a Rákóczi úton végighaladva, a Ferenciek terénél megfordulva bemutatóznak majd a városban.”

Forrás: ORFK-OBB

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn