Kihelyezett elnökségi ülés Szentesen

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének Elnöksége 2016. november 11-én Szentesen, az Új Barázda Vadásztársaság vadászházában tartott kihelyezett ülést. Az ülést Pőcze Levente elnökhelyettes vezette.

Az elnökség az első két napirend keretében értékelte a más megyékből érkezett vendégpolgárőrök, valamint a megyén belülről a határőrizet megerősítésére érkezett polgárőrök tevékenységét. Pőcze Levente elnökhelyettes méltatta és megköszönte a migránshelyzet kezeléséért végzett odaadó, önzetlen munkát, amelyet a vendégpolgárőrök végeztek. A helyismeretük hiányát a vendéglátó egyesületek (Röszke, Mórahalom, Ásotthalom) tagjai ellensúlyozták. Az elnökhelyettes elmondta, hogy az embercsempészek irányában nagy visszatartó ereje volt a polgárőrség megerősítésének. Komoly segítséget jelentett a határ menti egyesületeknek, hogy a megyén belülről is több polgárőr egyesület jelentkezett megerősítő szolgálatra. Ezzel együtt jelentős többletfeladatot is jelentett mind a megyei szövetségnek, mind a fogadó egyesületeknek a megerősítő szolgálat szervezése.

szentes1113-1

Tóth Zoltánné gazdasági alelnök a napirend keretében részletes tájékoztatást adott a migránshelyzettel kapcsolatos megerősítő szolgálat költségeiről. Beszámolója szerint a megyei szövetségnél 1,3 millió forint költség keletkezett, amely túlnyomó részben élelmezési és szállásköltségekből tevődött össze. Ehhez 950 ezer forintot biztosított az Országos Polgárőr Szövetség.

Az elnökség elfogadta a megyei szövetség módosított szervezeti és működési szabályzatát. Annak érdekében, hogy az elnökség tagjai minél inkább tájékozottak legyenek a szövetséget érintő ügyekben, az elnökség a jövőben havonta fog ülésezni.

Az elnökség Pőcze Levente elnökhelyettes előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a módosított Rendőrségi Együttműködési Megállapodást is.

Az utolsó napirend keretében az elnökség tájékoztatást kapott a cégautó-adóval kapcsolatosan. Az OPSZ a jövőben is egyesületenként egy gépkocsi adójának megfizetéséhez fog támogatást nyújtani, azonban a támogatás összege a megyei szövetségen keresztül fog az egyesületekhez eljutni.

Tóth Zoltánné gazdasági alelnök tájékoztatta az elnökséget a megyei szövetség pénzügyi helyzetéről. Elmondta, hogy a költségvetés stabil, a migrációs helyzet kapcsán keletkezett többletkiadások miatt azonban a szövetség túllépte a reprezentációs keretét, ami miatt adófizetési kötelezettség is keletkezik. A vendégpolgárőrök étkeztetésével felmerült kiadások ugyanis adókötelesek.

Az elnökség tárgyalt még az egyik polgárőr egyesület működése során felmerült problémákról, az OPSZ Etikai Bizottsága által folytatott etikai eljárás tapasztalatairól, valamint az alapszabály-módosítással kapcsolatos törvényszéki eljárás állásáról is.

Az ülésen részt vett Balogh Szabó Imre ezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője, Antal Balázs Tibor önkormányzati képviselő, valamint Gilinger István, a Szentes Polgárőr Egyesület elnöke.

Pőcze Levente elnökhelyettes méltatta a helyi polgárőrség munkáját, kiemelve, hogy az egyesület helyzete folyamatosan javul. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Gilinger István elnöknek, valamint az önkormányzat és a rendőrkapitányság támogatásának. Az elnökhelyettes megköszönte az egyesület munkáját. Kiemelte, hogy a szentesi egyesület mindig eleget tesz az adminisztrációs kötelezettségeinek, teljesíti az elvárásokat. Az egyesület munkájának is köszönhető, hogy Szentesen jó a közbiztonság és a közrend helyzete, amihez gratulált. Külön megköszönte, hogy a Szentes Polgárőr Egyesület tagjai eljöttek a déli határra is segíteni a migránshelyzet kezelésében.

szentes1113

Antal Balázs Tibor Szentes Város önkormányzati képviselője, a hozzászólásában kiemelte, hogy büszke a rendőrkapitányság és a polgárőrség munkájára, amelynek eredményeként biztosított a közrend és a közbiztonság a városban. Bár az önkormányzat lehetőségei szűkösek, a 2017. évi költségvetésben megpróbálnak kicsit nagyobb támogatást nyújtani a helyi polgárőrség számára. Kiemelte, hogy példaértékű a kapcsolat a polgárőrök és az önkormányzat munkatársai között, a polgárőrség minden önkormányzati felkérésre azonnal reagál, rendszeresen tartják a kapcsolatot a települési képviselőkkel is. Közös érdekük, hogy ez a jó kapcsolat és a jó közbiztonság a jövőben is fennmaradjon.

Balogh Szabó Imre, Szentes város rendőrkapitánya elmondta, hogy a helyi polgárőr egyesület kivételes teljesítményt nyújtott. Ehhez Gilinger István elnök munkája és az önkormányzat támogatása is hozzájárult. A rendőrség nem képes egyedül a lakosok biztonságát szavatolni, ehhez kell a polgárőrség munkája is. Örömét fejezte ki azért, mert a helyi egyesület megerősödött. Kívánta, hogy valamennyi polgárőr egyesület tovább erősödjön létszámát tekintve is. Külön gratulált a Derekegyházi Polgárőr Egyesület megalakulásához.

Gilinger István, a Szentes Polgárőr Egyesület elnöke megköszönte a tagság nevében a dicséretet. Kiemelten megköszönte a rendőrség támogatását, amelyet a halottak napja körül kaptak, amikor öt gépkocsival tudtak a polgárőrök és a rendőrök közös szolgálatot ellátni. Ennek köszönhetően nem történt rendkívüli esemény. Megköszönte az önkormányzati képviselők támogatását, megemlítve Dr. Demeter Attila alpolgármester 25.000,- Ft összegű adományát. Az egyesület valóban egyenesbe került az önkormányzat támogatásának köszönhetően. Beszélt a derekegyházi egyesület megalakulásáról is. Elmondta, hogy két évig győzködték a derekegyházi polgármestert, mire megalakulhatott az egyesület. Ennek köszönhetően a megyei szövetségtől már az idén megkaphatják a derekegyházi polgárőrök az egyesület a működéshez szükséges támogatást. Az egyesület munkájának indulásához a Szentes Polgárőr Egyesület láthatósági mellényeket és kerékpárokat ad át segítségül. Külön megköszönte az árpádhalmi és nagymágocsi polgárőrök segítségét, amelyet az év közben nyújtottak Szentesen.

(Írás és fotó: dr. Tatár Zoltán)

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn