Járási közbiztonsági egyeztető fórum Kisteleken

A Kisteleki Rendőrkapitányság a társszervek képviselőivel a járás közbiztonsági és bűnügyi helyzetét értékelte 2017. november 28-án.

A kapitányság épületében tartott Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon részt vettek a járás polgármesterei, a helyi polgárőrvezetők, a katolikus egyház és a civil szervezetek képviselői, a Kisteleki Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka, a kisteleki általános iskola igazgatója, a járási hivatalvezető, valamint dr. Rádi Norbert r. ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese. A rendezvény célja a térség közbiztonsági és bűnügyi helyzetének értékelése volt.

Szabó Zsolt r. alezredes, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatást adott a kapitányság munkájáról, a járás bűnügyi, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti helyzetéről, a bűn- és balesetmegelőzési munkájáról. Kitért az ismertté vált, valamint a kiemelt bűncselekmények számának alakulására, megoszlására, a nyomozáseredményességre, a rendészeti, baleseti adatokra, a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységre. Tájékoztatást adott a december 1-jétől működő mezőőri szolgálatról, amely egy újabb együttműködési felületet teremt.

A jelenlévő polgármesterek köszönetüket fejezték ki a tanyavilágban élőkre való odafigyelésért, elismerősen szóltak a rendőrség munkájáról, a rendezvények biztosításával kapcsolatos tevékenységéről.

Az iskolaigazgatók köszönetet mondtak az iskolai rendezvények biztosításáért, a D.A.D.A. oktatók munkájáért, a forgalmas időszakokban a rendőrök és a polgárőrök jelenlétéért az iskolák környékén.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn