Időben érkezett a segítség

Rendőrök és polgárőrök együtt keresték az egyik téti idősek otthonából eltűnt asszonyt.

A rendőrségre 2018. március 9-én 18 óra körül érkezett a bejelentés arról, hogy egy téti idősek otthonában lakó asszony a délután folyamán az udvaron sétált, majd onnan ismeretlen helyre távozott. A bejelentést követően a rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen azonnal elkezdték az idős nő felkutatását.

A kutatásban résztvevő polgárőrök elmondták, hogy egyik hozzátartozójuk a 83-as számú főúton közlekedett autójával Tét irányából Gyarmat felé, amikor látott egy idős asszonyt gyalogosan sétálni az út mellett, akire ráillik az eltűnt személyleírása. Azt is elmondták, hogy a nő, a főútról letérve a patak felé kanyarodva folytatta az útját. A kereső csapat nyomkövető kutyával megkezdte a megadott terület átvizsgálását. A kutatás során körülbelül két kilométert haladva, a patak mentén a szolgálati kutya 21 óra 8 perckor megtalálta a fekvő helyzetben lévő, kimerült, idős asszonyt. A nő elmondta, hogy nagyon fázik, nem tud lábra állni, ezért a rendőrök azonnal betakarták, mentőt hívtak hozzá, majd a polgárőrök gépjárművével a főúthoz vitték. A mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, majd megfigyelésre kórházba vitték az idős asszonyt.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn