„Házhoz megyünk” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Idén is folytatódik az országos kampánysorozat.

A rendőrség idén újra elindította a „Házhoz megyünk” elnevezésű országos programját, mely 2017. évben március 1-jétől december 31-ig tart. A rendezvénysorozat fő célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének, önvédelmi képességének növelése.

A kampánysorozat megvalósításában a rendőrség mellett ismét részt vesznek az önkormányzatok, a helyi polgárőrség és közterület-felügyelet tagjai, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt., valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői.

A megelőző vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsadás idén olyan általános prevenciós témákkal egészül ki, mint az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság, valamint a drogprevenció.

Az elkövetkezendőkben a programmal több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is találkozhatnak majd az érdeklődők. Bővebb tájékoztatást az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott közleményben olvashatnak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn