Hajót avattak a vízi polgárőrök

Nagy esemény színhelye volt a balatonberényi kikötő július utolsó napján, ugyanis vízre bocsátották a balatoni vízi polgárőrök újabb hajóját.

A Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület tagjai, a Balatonberényi Magyar Tenger Vízi sport Egyesület vezetősége és a meghívott vendégek valamint érdeklődők sokasága gyűlt össze július 31-én Balatonberényben, hogy ünnepélyes keretek közt szolgálatba állítsák a polgárőrök újabb hajóját. A rendezvényen rést vett Bene Zsolt a Marcali Vízi Rendőr-főkapitányság vezetője, Poór Gyula a Somogy megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Dér Ferenc a Balatonberényi Kikötő vezetője, Havranek Mihály a Halgazdálkodási Zrt. halőrzési vezetője, Bozsóky Ferenc Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke valamint Kiss Ferenc alelnök. A rendezvényt a két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírása kezdődött, majd vízre tették az polgárőr egyesület legújabb szerzeményét a Sirály BVP-1 kishajót.

A hajóval Balatonberény, Zala-híd valamint Balatonkeresztúr partszakaszainál, járőrtevékenység végzésére, csendes halk járása miatt felderítésre, a fürdőző vendégek, vihar előtti kiterelésre fogunk használni – mondta a vízre bocsátás után Bozsóky Ferenc.

Forrás: opsz.hu

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn