Fejér megyei közgyűlés Székesfehérváron

A Fejér Megyei Polgárőr Szövetség közgyűlését rendezték meg szombaton a Rostási Konyha éttermében. Ma már a megye szinte valamennyi településén működik polgárőr egyesület, amelyeknek a tagjai több ezer órás szolgálatot látnak el éves szinten.

Tavaly szeptemberben a Fejér megyei polgárőrök a szerb határnál is szolgálatot teljesítettek, segítve a rendőrség és a honvédség munkáját a migráció miatt kialakult rendkívüli helyzetben.

A rendszerváltás körüli közbiztonsági bizonytalanság hívta életre 1991-ben az Országos Polgárőr  Szövetséget, amely tavaly ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Fejér megyében az első önvédelmi szerveződéseket 1989 második felében a helyi civil társadalom tagjai hozták létre. A Fejér Megyei Polgárőr Szövetség pedig 1993-ban alakult meg, azóta megyénk polgárőrei a rendőrség és az önkormányzatok első számú szövetségesei lettek a bűnmegelőzési tevékenységben. A polgárőrök a tavalyi esztendőben is sokrétű munkát végeztek.

Erről tartott beszámolót a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség április 29-ei székesfehérvári közgyűlésén Cseh István megyei elnök, az Országos Polgárőr Szövetség Etikai Bizottságának az elnöke. Ma már Fejér megye szinte valamennyi településén működik polgárőr egyesület, amelyeknek a tagjai több ezer órás szolgálatot látnak el éves szinten. A Fejér megyei szolgálati óraszámok kiemelkedőek az országban, átlagon felüli teljesítményt mutatnak. A polgárőrség munkáját ma már a Polgárőrségi Törvény szerint végzi, tagjai közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek. A polgárőrség ma Magyarország legnagyobb civil szervezete.

Tavaly szeptemberben a Fejér megyei polgárőrök a szerb határnál is szolgálatot teljesítettek, segítve a rendőrség és a honvédség munkáját, a migráció miatt kialakult rendkívüli helyzetben. A polgárőrök idei feladatait is meghatározták a szombati közgyűlésen, amelyen kitüntetéseket, jutalmakat adtak át a kiemelkedő munkát végzőknek. A XVIII. Fejér Megyei Polgárőr Napot az idén, június 10-én Perkáta nagyközségben rendezik majd meg.

Forrás, fotó: www.szekesfehervar.hu

Csató József

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn