Évértékelő Csornán

Dr. Erdős István rendőr ezredes, a Csornai Rendőrkapitányság vezetője ünnepélyes állománygyűlésen értékelte a 2016. évben elvégzett feladatokat.

A Csornai Rendőrkapitányság vezetője 2017. március 21-én 10 órakor ünnepélyes állománygyűlésen értékelte a rendőrkapitányság 2016. évben elvégzett munkáját. Az ezredes az elmúlt évet áttekintve megállapította, hogy a rendőrkapitányság a kitűzött céljait hatékonyan és alapvetően eredményesen végrehajtotta.

A kapitányságvezető elmondta, hogy Csorna illetékességi területén az önkormányzatokkal továbbra is közvetlen és naprakész kapcsolatot tart a rendőrkapitányság. A tevékenységükre vonatkozó felmérés eredménye alapján Csorna Város Önkormányzata a rendőrség munkáját – egy ötfokozatú skálán – 2016. évben 4,29 értékre jelölte. Az önkormányzatokkal történő hatékony együttműködést mutatja a Bágyogszováton kialakított körzeti megbízotti iroda vagy az a tény is, hogy a Rendőrség Napja alkalmából 9 önkormányzat 13 rendőr munkáját ismerte el és jutalmazta.

Együttműködés szempontjából kiemelte a polgárőr egyesületekkel és a társzervekkel folytatott példaértékű közös munkát is.

Dr. Erdős István ismertette, hogy a rendőrkapitányság működését számos objektív tényező határozza meg, így a jelentős infrastrukturális fejlődés is – például az M85-ös és M86-os utak kiépülése – , amivel összesen 31,5 kilométer gyorsforgalmi úthálózattal bővült illetékességi területük.

A Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi helyzete az előző évhez képest is sokat javult, hiszen 31%-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, ami az elmúlt 7 év legalacsonyabb értéke. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 15,6%-al, ezen belül a kiemelt bűncselekmények száma 12,5%-al csökkent. Visszaszorították a vagyonelleni bűncselekményeket is, így például a regisztrált lopások száma 34%-al kevesebb értéket mutat 2015-höz képest.

A közlekedési helyzetet értékelve a kapitányságvezető tájékoztatást adott arról, hogy 2016. évben a személyi sérüléses balesetek száma 10 %-os, a halálos kimenetű balesetek száma 50%-os csökkenést mutatott, illetve kevesebben is sérültek meg ezekben az esetekben.

Az állománygyűlés elöljáró parancsnoka Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány volt, aki elfogadta a beszámolót, egyben meghatározta a 2017. év legfontosabb feladatait.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn