Emelkedő nyomozáseredményesség, csökkenő bűncselekményszám

Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőr-főkapitánya sajtótájékoztatón értékelte a 2016. évet.

Az évértékelő szakmai értekezletet 2017. február 8-án tartották Debrecenben. Az elért eredményekről a megye rendőrfőkapitánya 2017. február 9-én számolt be a sajtó képviselőinek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, míg tovább nőt a nyomozás eredményesség. A főkapitány hangsúlyozta, hogy ezért az eredményért a teljes személyi állomány keményen megdolgozott, amiért köszönet illeti a megyében szolgálatot ellátó rendőröket. A dandártábornok kiemelte, hogy Hajdú-Bihar megye kivette, illetve folyamatosan kiveszi a részét a migrációs helyzet kezelésében úgy, hogy a megyében eközben közbiztonsági deficit nem keletkezett.

A főkapitány külön megköszönte a társszervek együttműködését a megyei rendőr-főkapitánysággal, köztük kiemelve a helyi önkormányzatokat és a polgárőr szervezeteket, hiszen ennek az eredménynek az elérésében nekik is fontos szerepük volt.

Dr. Gyurosovics József kitért a közlekedésbiztonságra is. A mutatók alapján megállapítható, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek száma kismértékben emelkedett, a halálos kimenetelű balesetek száma viszont csökkent. 2017-ben továbbra is cél a közlekedésbiztonság javítása, hogy a rendőrség erősítse a közlekedőkben azt a tudatot, hogy mindenkit haza várnak. Ennek érdekében – a felmérések szerinti – balesetveszélyes helyeken a rendőri jelenlétet tovább fokozza a megyei rendőr-főkapitányság.

Az évértékelő értekezlet elöljárója Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt, aki kiválóra értékelte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. évi teljesítményét és gratulált az elért eredményekhez, majd megfogalmazta a 2017. évre vonatkozó főbb célkitűzéseket, feladatokat.

Dr. Gyurosovics József elmondta továbbá, hogy a Belügyminisztérium által elvégzett legutóbbi felmérésen, amelyen a helyi önkormányzatok ötfokozatú skálán értékelték a megye rendőreinek tevékenységét – a korábbi éveket meghaladóan – a Hajdú-Bihar megyei rendőrök tavalyi évi munkáját 4,49-re értékelték. Ebből az látható, hogy a megyében élő lakosság visszajelzése évről évre egyre pozitívabb. Az elmúlt évben a rendőrség munkájába vetett bizalom és elégedettség az eddigi legmagasabb értékét mutatja.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn